Sugároz az óceán

– A jelentések szerint továbbra is ömlik a radioaktív víz az óceánba. Milyen következményei lehetnek ennek a tenger élővilágára?
– Az a partvidék, ahol a fukusimai atomerőmű is fekszik, Japán ötödik legjelentősebb halászati helye. Egy darabig innen nem nagyon kerülhet a piacokra hal, ez már ma is bizonyos. E táplálékok kiesése azért is érinti érzékenyen a szigetlakókat, mert az egyik fő élelemforrásuk a tenger.

– Mennyi ideig kell kerülniük a halászoknak a fukusimai partokat?
– Ezt pontosan természetesen nem lehet megmondani, a biztos csak az, hogy a tengerbe jutott radioaktív jód felezési ideje 8 nap, a cézium 137-nek, ami Csernobil óta a mai napig károsítja emberek egészségét, pedig nagyjából 30 év, így ez utóbbi akár 300 évig az élelmiszerláncban marad. A leülepedő sugárzó anyagok beépülhetnek a tengeri növényekbe, moszatokba, algákba, így ezek és az ezeket fogyasztó állatok akár évtizedekig emberi fogyasztásra alkalmatlannak bizonyulhatnak.

– Találtak már ilyen halakat?
– Az első publikált ilyen mérések három héttel a katasztrófa után érkeztek. 4080 becquerel radiojódot mértek egy kilónyi halban, ami negyvenszerese a megengedettnek.

– A japán hatóságok miért nem akadályozták meg, hogy sugárszennyezett halak kerüljenek a piacra?
– Erről őket kell kérdezni. A Greenpeace több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik az atomenergia, sugárzási környezetszennyezések témában. Nemzetközi sugárzásmérési szakembereink két csoportja dolgozik a helyszínen, folyamatosan tájékozódnak, méréseket végeznek a hivatalos mérőpontokkal megegyező, s azok közé eső területeken. Vizsgálják a terményeket, amelyek közül nem egyet messze a megengedett mértéknél sugárzóbbnak találtak. A legmegdöbbentőbb számukra az volt, hogy a hatóságok a gazdákat sok esetben nem figyelmeztették terményeik fogyaszthatatlanságára.

– Viszont 20 kilométeres körzetben kitelepítették a lakosságot, 30 kilométeres körzetben pedig ajánlották a lakóhelyük elhagyását.
– Sajnos későn és nem elég széles körben. Vannak olyan települések, területek, ahol a lakosok egy nap alatt annyi sugárzást kapnak, mint amennyi az egy év alatt hivatalosan megengedett maximális mennyiség. Az első komolyabb becslést az eddig okozott emberi egészségügyi hatásokról – egy természetesen folyamatos tudományos diskurzus tárgyát képező kérdésben – az Európai Unió egyik szervezete, az Európai Bizottság a Radioaktivitás Veszélyeiről hozta nyilvánosságra. Az ő első előrejelzéseik szerint az erőmű 100 kilométeres körzetében élő 3 millió ember közül 200 ezer rákos megbetegedése várható, a 100 kilométeres körön túl és 200 kilométeres körzetében lakó további 7 millió ember közül pedig további 200 ezeré.

– Csak az eddig a környezetbe szabadult radioaktív anyag következményeként?
– A március 19. előtt elérhető adatok alapján, de a kibocsátások várhatóan jó esetben is akár hónapokig folytatódhatnak.

– Milyen forrásai vannak a tenger szennyezésének?
– Öt módot tudok felsorolni. Az egyik a robbanások és tüzek következményeként a levegőbe került sugárzó anyag. Ezek egy része „magától” került ki, más részét szándékosan engedték a szabadba, hogy elkerüljék a reaktorok még komolyabb sérüléseit. Ezek kilencven százalékát a szél a tenger fölé fújja.

– Ahonnan kicsapódva előbb-utóbb a tengerbe hullik.
– Természetesen. Körülbelül 60 ezer tonna sugárszennyezett víz halmozódott fel az atomerőmű épületeiben április elejéig. Nem tudjuk, mennyi folyt vissza a tengerbe a kezdeti napok abszolút végveszély-elhárító történései alatt, amikor ennek monitorozására nem volt lehetőség. Az eddig visszamaradt 60 ezer tonna egy része a következő forrás, a tengerből származó hűtővíz, immár sugárszennyezett állapotban. Ez a legnagyobb ma ismert mennyiség. A következő adag 11,5 ezer tonna szennyezett víz, amelynek egy része a cunamival került az erőműbe, másik része ismeretlen eredetű. Ezt a japánok szintén a tengerbe kezdték szivattyúzni, illetve már beszélnek odarendelt tartályhajókba való átszivattyúzásról is – hogy utána onnan hova teszik, arról nincs szó.

– Ilyesmi jogilag lehetséges?
– Elvileg nem lehetséges, az atomerőművekben keletkező bármiféle radioaktív anyagnak a természetbe engedését a nemzetközi szerződések szigorúan tiltják. A negyedik tengerszennyező forrás a kettes blokk ismeretlen eredetű szivárgása. Erről szóltak a hírek, hogy sikerült megállítani a szivárgást – az egyik rést eltömedékelték. Viszont most így a hűtővíz szintje emelkedik, a várható túlcsordulás ellen a japánok homokzsákokkal is védekeznek.

– Úgy kell ezt elképzelnünk, mintha árvíz ellen védekeznének?
– Igen, csak itt a tengert védik homokzsákokkal… Végül pedig számolnunk kell azzal is, hogy a tenger állatai egymást tovább sugárszennyezik, a kisebb halak megeszik a szennyezett algát, őket pedig a nagyobb halak. A következmények egyelőre beláthatatlanok.

– Megítélésük szerint elkerülhető lett volna a katasztrófa?
– Bizonyára lehetett volna tenni ellene, hiszen itt is három tényező okozta a bajokat: az emberi hiba, a tervezési hiányosságok (illetve a gazdasági érdekből felülírt biztonsági/technikai kérdések) és a vis maior. Százszázalékos biztonságú atomerőmű nem létezik, és nem is fog létezni soha, ezt a nukleáris szakma is elismeri. A Greenpeace többek között ezért is ellenzi a leghatározottabban az atomerőművek létesítését.