Bosszúálló madarak

A seattle-i Washington Egyetem területén rengeteg amerikai varjú él, ezért ezeket kezdték vizsgálni öt évvel ezelőtt. A kutatók egy ősembermaszkot vettek fel, mielőtt befogtak, meggyűrűztek és elengedtek hét varjút. Ezután vagy ezt a „veszélyes” álarcot hordták, vagy egy semleges maszkot viseltek, és figyelték, hogyan reagálnak a varjúcsapatok, miközben az egyetem parkjának ösvényein elmentek mellettük.

Az ősembermaszk azonnali fenyegetettségi reakciót váltott ki a madarakból. Károgtak, visítoztak, dühösen csapkodtak a szárnyukkal, és rezegtették a farkukat, hogy figyelmeztessenek a veszélyre. A magukat fenyegetve érzett madarak gyakran rátámadtak a „rossz emberekre”. A semleges álarc azonban nem váltott ki semmilyen reakciót.

A kutatók úgy gondolták, hogy az idő múlásával a „veszélyes” arc által kiváltott düh lassan csillapodni fog, de épp az ellenkezője történt. Az egyetem területén a jelölés után közvetlenül a madarak húsz százaléka reagált hevesen, néha egészen a hitchcocki rémfilmbe illő módon, ha megpillantották „ellenségüket”, öt év elteltével azonban már sokkal többen, a varjak hatvan százaléka mutatott ilyen viselkedést.

Mi okozhatta ezt a jelentős növekedést? A dühös madarak egy része a meggyűrűzött madarak utódja volt. Ezek még fiókakorukban megfigyelték, hogyan reagálnak a szüleik a veszély észlelésekor. Az arcfelismerés létfontosságú a varjak számára: hiszen akadnak emberek, akik etetik a madarakat, mások viszont igyekeznek lelőni őket.