Ligetet a tetőre!

Nem mindennapi tenyészterület a zöld tető: tűző napnak kitett, sekély termőrétegű élőhely, ahol a fagy és a szél pusztító hatása is nagyobb. Ennek megfelelően különleges az a növényállomány is, ami ott elviselhetően, sőt jól érzi magát. A Zöldtető-építők Országos Szövetsége szakembereinek többéves gyakorlati tapasztalata szerint a nem öntözött zöld tetőkön leginkább csak a varjúhájak és a kövirózsák maradnak meg, de egyes igénytelen fűfélék, valamint a sziklakertek sokat kibíró, törpe növényei (mint például az apró nőszirom) is sikerrel megvethetik a lábukat. Minél többféle növényből áll a zöld tető, annál tovább marad fönn, illetve annál változatosabb képet mutat.

Persze, ha van rá pénz, igényesebb megoldások is léteznek a lapos tetők bezöldítésére mutatósabb, igényesebb növényekkel. Aminek az alapja a vastagabb földréteg (ehhez persze eleve meg kell erősíteni a födémszerkezetet), az igényesebb szigetelés, valamint a rendszeres öntözés (ami pedig az öntözőrendszer kiépítését igényli). Szintén gyakorlati tapasztalat, hogy a legföljebb egy méter vastag termőföld (vagy ültető közeg) minden szóba jöhető növény számára elegendő, ugyanis a gyökérzetük a legtöbb esetben nem megy ennél mélyebbre (a fákat kivéve). Ilyen körülmények közé már sokkal nagyobb választékban ültethetők a növények, a kívánalom az, hogy ne legyenek egy méternél magasabbak, mert a szél kárt tehet bennük, és igényeljék, illetve bírják az erős napsütést. Évelők, törpe örökzöldek (fenyők, tuják, borókák korlátolt növekedésű változatai) éppúgy helyet kaphatnak itt, mint a különböző fűfélék. (Mivel némely növény az agresszív gyökérzete miatt veszélyt jelenthet a szigetelőanyagra, a tervezéskor célszerű kikérni a szakember tanácsát.)

A fenntartási munkák során fontos a rendszeres gyomirtás és öntözés – ez utóbbi esetben az a kívánatos, hogy lehetőleg a teljes mélységében ázzon át a talaj. A gyomirtó vegyszer használata kerülendő, már csak azért is, mert az (alul) zárt termesztő közegben a hatóanyag fölgyülemlik, és ki tudja, milyen pusztítást okoz. Hasonlóképpen legjobb mellőzni a permetezést is, aminek pedig ellenálló vagy legalábbis betegségre kevésbé fogékony növények telepítésével lehet elejét venni.

A varjúhájak öntözés nélkül is sokáig bírják, de ha az olyan aszályos időszakban, mint amilyen az idei nyár és őszelő is, időnként megöntözzük, megmentjük a pusztulástól. (Megjegyezzük, hogy ilyen rendkívül száraz viszonyok között már a földön is elpusztulnak a sekélyebben gyökeresedő növények, nem csak a tetőn.) A varjúhájak számos változata kö­zül az elterülő szárúakat ültessük a tetőre, mert ezek szépen beborítják a területet. A kövirózsák inkább változatosságnak jók, mert virágzásuk után elpusztulnak, így nem alkotnak egyöntetű állományt.

Elvileg fák is telepíthetők a tetőre, azoknak is a kisebb növésű változatai, ez a döntés azonban nagy körültekintést kíván. Az egyik legnagyobb gond a gyökérzet rögzítése (mert a szél kifordítja a fát), ami speciális eszközt igényel. (Karózni nem lehet, azt a tetőszigetelés bánná.) Másfelől a fa gyökere könnyen megsértheti a szigetelést (mint a bambuszé is, ami ezért sem ajánlott), emiatt érdemesebb dézsában tartani a fákat a tetőn.