Fényes csodatölcsér

Bizonyára vannak olvasóink között olyanok, akik a saját maguk által „programozott” amarilliszvirágzásban gyönyörködnek télvíz idején. Ha követni akarjuk ezt a gyakorlatot, idézzük föl a szeptemberi állapotot, amikor a kertben kiültetve találjuk a növényt. Ekkortájt már egyre kevésbé öntözzük a késő tavasztól ott „nyaraló” amarilliszünket, amikor pedig a levelei elszáradtak, ássuk ki a hagymáját, tegyük cserépbe vagy ládába, és hűvös tárolóban hagyjuk pihenni.

Január első napjaiban aztán megkezdhetjük a „programozást”, azaz előkészíthetjük a hagyma kora tavaszi virágoztatását. Ehhez tisztítsuk meg a hagymát (vágjuk vissza a hosszúra nyúlt gyökereit) és ültessük virágfölddel töltött cserépbe úgy, hogy a fölső része kiálljon. Alapos öntözés után tegyük meleg és sötét helyre (például fűtőtest közelébe, ahol papírburával szigeteljük el a fénytől). Két-három hét múlva a virágbimbó a hagyma oldalán megjelenik és növekedni kezd. Ekkor már ne öntözzük a növényt, s ha a virágszár elérte a 20 centimétert, vegyük le a papírburát. Most viszont tegyük végleges helyére a szobában, és öntözzük, tápoldatozzuk rendszeresen.

Hamarosan tanúi lehetünk a nagy eseménynek: megszületik a csodatölcsér. A virágok mintegy tíz napig nyílnak (fontos, hogy az elnyíltaknak csak a fejeit vágjuk le, a szárát ne). Amikor pedig a virágszár már magától kezd száradni, ültessük ki a kertbe az amarilliszt, és gondozzuk szeptemberig.