Vuk, a szupervadász

Ugyanis egyesek már-már az emberhez hasonló intelligenciát tételeznek föl, látván a róka csodálatos alkalmazkodóképességét. Ami nyilván túlzás, az azonban tény, hogy a nálunk is honos vörös rókának minden adottsága megvan a sikeres túléléshez. Hallása kiváló, nagy, hegyes radarfüleivel a legapróbb zajt is meghallja – keltse azt a lopakodó ellenség vagy a mindennapi betevőül szolgáló egér az avarban. Szaglása, mint a kutyaféléknek általában, szintén kitűnő. Nappal ritkán látjuk, ilyenkor rendszerint valamilyen föld alatti lyukban, kotorékban szunyókálva múlatja az időt. A róka éjszaka él: a szeme is ehhez alkalmazkodott. Pupillája a macskáéhoz hasonlóan ovális, így jobban összezáródik, mint a kutyáké, szemében pedig fényvisszaverő réteg van (ettől „világít” a sötétben), az állat ezért lát jól éjjel is.

A vörösróka-nemzetség életrevalósága a szaporaságában is megnyilvánul. A rókalegény tél végén kezdi keresni szíve választottját (csúnya szakszerűséggel: koslat utána), majd, hogy egymásra találtak, frigyre lépnek, amiből áprilisban születnek meg a kölykök. Négy és hét közötti az átlagos alomszám, de nem ritka, hogy 12 kis rókakölyök is lakja a gondosan kiválasztott családi kotorékot. A rókaszülők példás gyermeknevelők, az oktatás-nevelésben mindketten teljes odaadással vállalnak feladatot. Ha a szülők netán elpusztulnának, a kölyköket egy rokon vagy éppenséggel idegen róka neveli tovább. Például egy „nagybácsi”, ahogyan történik az Fekete István Vuk című regényében.