Óvják a vaksit

Gyerekeket azért hívtunk meg, mert végső soron az ő földikutyájukról van szó – mondta Krnács György, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre azon a rendezvényen, amellyel elindították a délvidéki földikutya aktív védelméről szóló programot. A gátsori tanyamúzeumban összehívott népes közönség a jószágnak egy Remény névre keresztelt példányát is megtekinthette, ami azért nagyszerű, mert jószántából a földikutya soha nem jön elő a föld alól – ezért aztán megfigyelése, sőt a védelme sem kifejezetten egyszerű.

Egy különös rágcsálóról van szó, amelynek sem fülkagylója, sem látható szeme nincs – valami csökevény található a bőre alatt –, és egész életét a föld alatt tölti, ahol jókora alag¬út¬rendszereket ás a fogával. A felesleges földet jellegzetesen ásó alakú fejével kitúrja a járatokból a felszínre, ez az egyetlen észrevehető jele annak, hogy valahol földikutya található. A járatokban éléskamrák és alvóhelyek vannak, de az állat a szükségét is egy speciális kamrában végzi. Kopogással kommunikál és tájékozódik, a hangok visszaverődése alapján a föld összetételét is meg tudja állapítani maga előtt, az akadályokat ásás közben is kikerüli. Gyökerekkel táplálkozik, ezért is van akkora bajban: szinte kizárólag gyepes területeken érzi jól magát. A szántást a földikutya messzire elkerüli, ahogy az erdőt is – pechjére ahol nem érdemes vetni az élőhelyén, oda erdőt telepítenek.

A rágcsáló ráadásul nagyon félénk állat. Megtalálni is elsősorban a túrásait lehet. Azután hosszas ellenőrzést igényel, hogy ez most földikutya vagy nem. A jószágot egyébként úgy fogják meg, hogy megbontják a járatot: az állat nem szereti a huzatot, ezért duzzogva odaballag, hogy betömje a rést, és akkor elzárják mögötte az utat.

Az alagútvájó állatok kutatása a hetvenes évekre nyúlik vissza: Izraelben ekkor fedezték fel, hogy az ország egymáshoz közeli, de eltérő klímájú területein élő földikutyák külön fajokba tartoznak. Az is kiderült, hogy az állatnak rengeteg érdekes tulajdonsága van: az egyik, hogy jól követhető, az egyes állományok mikor, milyen okokból váltak szét, s ezért jól lehet rajtuk tanulmányozni az evolúciót. A már említett kopácsolás szintén érdekes a tudósoknak. De az állatnak a légzése sem mindennapi, ugyanis nagyon alacsony koncentrációjú oxigénnel elvannak – a járataik nem szellőznek, a föld alá leszűrődő oxigén elegendő a számukra. És arról még nem beszéltünk, hogy egyáltalán nem képződnek rajtuk daganatok, ami szintén izgalmas kutatások kiindulópontja lehet.

A kelebiai földikutyákat 2008-ban fedezték fel. Németh Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársa a Szabad Földnek elmondta: nem sokkal később kiderült, hogy nem az eddig ismert magyarországi földikutyafajokhoz tartozik az állomány, hanem egy, a szerbiai Fruska Gora lejtőjén fellelhető, körülbelül száz egyedet számláló telepen található fajjal azonos. Az elmúlt négy év a szakember szerint arra volt elég, hogy stabilizálják a helyzetet: a megnyert IPA-pályázat (amely programjainak nyitórendezvényén jártunk) elsősorban genetikai vizsgálatokra, kommunikációra, az állat széles közvéleménnyel való megismertetésére tartalmaz keretet, de ebből az 1,7 millió forintból tervezik egyhektárnyi terület rekultivációját is.

A földikutyát megmenteni ugyanis nem lenne túl nehéz: egyszerűen megfelelő, nem szikes, nem vizes gyepekre lenne szükség. Azokon a helyeken, ahol fellelhető, az állat minden elérhető négyzetmétert kihasznál a terjeszkedésre. (Egy másik faj egyetlen ismert lelőhelye a kunmadarasi volt szovjet repülőtér.) Németh Attila azt is elmondta: az állatok lakóhelye teljesen magánkézben van, egy apró Natura 2000-es rész kivételével semmilyen védelem alatt nem áll.