Ritkul a fekete sereg

A mérges gazdák hajdan sem kedvelték a vetési varjút, pedig nagy szolgálatot tesz azzal, hogy fáradhatatlanul kutatva kikaparássza a földből a kártevőket, például a drótférget, a cserebogárpajort, a lótetűt. „Ily módon alig marad országunkban olyan gabonatábla, amelyet ősztől tavaszig varjú meg ne vizsgálna, hogy a rovarrágást jelző foltokon összecsődülve, azokat alapos tisztogatás alá ne vegye” – védi e fajt Brehm: Az állatok világa című könyvének magyar kiadása. Ám ha a mindenevő szárnyas rovarhoz nem jut, akkor a csírázó magvakat kapkodja ki, s máris kész a kár. Az segít kicselezni a varjakat, ha a magokat mélyebbre vetik.

Régi tapasztalat, hogy ahol a madarak fészkeit kiirtják, ott a rovarok vészesen elszaporodnak. Az 1960-as évektől azonban felborult az egyensúly: a rovarirtó szerek végezték el azt, ami korábban a madarak dolga volt. A vetési varjú egyre kevesebb kártevőt talált – és egyre több növényt pusztított. Az 1970-es évektől ezért szabadon vadászhatták és mérgezhették, a fészkeket olykor olajos ronggyal gyújtották fel. A hadviselés miatt az állománya mára 93 százalékkal csökkent. A vetési varjú 2001 óta védett madár, de népszerűsége most sem szárnyal az egekben. Évről évre dühös gazdák emlegetik a hatalmas kárt, amit e mindenevő madarak okoznak, ráadásul a városlakóknak is meggyűlik velük a bajuk. Vajon kinek van igaza?

– A puskaropogás nem vezet jóra – mondja Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa. – Az sem megoldás, ha vízsugárral verik szét a fészkeket. Ha egy nagyobb kolónia fészkelőhelyét megsemmisítik, csak azt érik el vele, hogy a varjak szétköltöznek, és több kisebb, 2-3 páros telep alakul ki. A természetes élőhelyek zsugorodása és a klímaváltozás mellett a társadalmi szokások is a madarak ellen dolgoznak. Vannak, akik falura költöznek, de azt sem viselik el, ha hajnalban kukorékol a kakas. A népszerű madarak sincsenek biztonságban: sokan leverik a fecskefészkeket, ahelyett, hogy „fecskepelenkát” készítenének. Félő, hogy tíz éven belül a fecskék többsége is kipusztul hazánkból. Már lelövik a gólyákat is, de veszélyben van a dolmányos varjú, a szajkó, a szarka úgyszintén – a legutóbbit azért üldözik, mert kárt tesz az énekesmadár-fiókákban.

A vetési varjú nem tehet róla, hogy városlakóvá lett, mert az ember szinte beüldözte a lakott területekre. A „tálcán kínált” hulladék vonzó táplálékot jelent, így a fészkelő párok csaknem fele már településeken költ, amiből zaj, piszok és háborúság származik. Szakértők szerint jobb megoldás, ha a külterületeken olyan övezeteket alakítanak ki, ahol kímélettel bánnak a vetési varjakkal, s igyekeznek oda átszoktatni őket. A varjúerdőben például érdemes telente vékony ágakat kirakni, hogy könnyebb legyen a fészekrakás. A védett státusnál jobban szolgálja a „békés egymás mellett élést”, ha a károgók olyan védett területeken élhetnek, ahol a rovarölő szereket mellőzve művelik a földet – így a gazdáknak is érdekük, hogy dolgoztassák őket. A vetési varjú állományának fogyatkozását megsínylették más madarak is. A kék vércsék például előszeretettel költöznek elhagyott varjúfészkekbe: ezért most közös védelmi programok készülnek.

S bár a telelő vetési varjak néha fekete felhőként borítják be az eget, jó tudni, hogy ők csak vendégek: a nálunk költő párok száma egyre fogyatkozik.