Kivirít a gomba

A kiadós esőzésekkel párosult meleg időjárás beindította a gombákat is, így aztán kis szerencsével komoly zsákmányra tehet szert az erdőn-mezőn bóklászó gombászó. A hozzáértők állítják: a gombászás sem veszélyesebb, mint bármilyen más tevékenység, de az szó szerint életfontosságú, hogy legalább a gyilkos galócát felismerje az ember. Mert hazánkban évente hárman-négyen halnak meg gombamérgezésben, s mindannyian ettől a gombától. Az a baj vele, hogy ez az első számú gyilkos átlagos külsejű: kalapjának lemezei, gallérja és bocskora fehér, kalapja színe zöldes, ráadásul illata, íze is kellemes. Hozzá képest a mesékből is ismert gomba – a piros kalapján fehér pöttyökkel tetszelgő légyölő galóca – egészen föltűnő, viszont kevésbé mérgező. Ha kis számban is, de akadnak még mérgező gombák, amelyek ugyan nem gyilkosok, de súlyos tüneteket okoznak. Ha a gyilkos galócát és a többi igen veszélyes gombát tudjuk azonosítani, nyugodtabban indulhatunk gombavadászatra. De minden estben mutassuk meg gyűjtésünket a gombaszakértőnek! A gombák túlnyomó többségük ehető, némelyek íze pedig egyenesen fejedelmi. (Nálunk 35 védett, nem gyűjthető gombafaj van, ezeket sem árt ismerni.)

A lejtők déli oldalai, az erdei tisztások, a rétek és a kaszálók adják a legjobb gombalelő helyeket, különösen ott, ahol állatokat is legeltetnek. A sokak által ismert és kedvelt mezei szegfűgomba állománya például éppen azért csappant meg napjainkra, mert erősen megritkult a legeltető állattartás (hiányzik a földből a gomba táplálékául szolgáló szarvasmarhatrágya). A trágyás legelőkön gyakori a mezei csiperke is, ami erősen hasonlít a gyilkos galócára. Fontos különbség, hogy a gyilkos galóca erdőben terem, kalapjának lemezszíne fehér, míg a mezei csiperkéé – teljesen kifejlett, érett állapotában – sötétbarna.