Kereszttűzben a massza

Ez pedig egy Győr nagyságú város éves fogyasztásával egyenlő. S mindezt miként? Az ügyvezető fogalmazása szerint biomassza – energianád, kukorica- meg napraforgószár, és sok más, egyébre nem hasznosítható mezőgazdasági hulladék – elégetésével. Mindezzel a cég saját energiaigényének egyötödét képes előállítani.

Önmagában minden beruházás örvendetes lehet, hiszen az az ország gyarapodásának a része, csökkenti a munkanélküliséget, bevételhez juttatja a vállalkozót. Jelen esetben például a Hungranán kívül azt a száz-százötven családot, amely a kazán etetéséhez szállítja a biomasszát. És itt kezdődnek a fenntartások, amelyeket a szakirodalom egyszerűen csak biomassza-dilemmának nevez.

A kételyek lényegét néhány éve az angol Guardian újságírója, George Monbiot foglalta össze találóan „Ki lakjon jól: az autó vagy az ember?” címmel. Eszerint a bioüzemanyagra való átállás humanitárius és környezeti ¬katasztrófához vezetne. Humanitáriushoz azért, mert ha a vetésterületet elfoglalnák azok a növények, amelyekből üzemanyagot állítanak elő, akkor hol termelnék meg az élelmiszert? Márpedig megtermelnék, ám annak az ára a csillagos egeket verdesné. A folyamatos élelmiszerár-növekedés egyik oka már most is az említett jelenség. Környezeti katasztrófát pedig azért okozna, mert a bioüzemanyag előállításához szükséges növények ültetése érdekében a biológiai sokféleséget alkotó növényeket szorítják ki. A sok¬féleség pedig alapfeltétele az egészséges élővilágnak.
De ne legyek igazságtalan, a mostani kazánavatásnak mindehhez csak közvetve van köze. A dilemmát ez esetben inkább a talaj kizsigerelése okozza. A bioüzemanyagot is előállító Hungrana ügyvezetője egyébre nem hasznosítható hulladéknak minősíti azokat az anyagokat, amelyeket a kazánban elégetnek. Sajnos ez nem így van, azokat bizony vissza lehetne juttatni a talajba, hogy az meg tudjon újulni. Magyarországon a talaj pusztulása rohamos. Ha a szerves anyagot nem juttatják vissza, hanem energiát termelnek belőle, eljöhet az az időszak, amikor nemhogy égetni nem lesz mit, de még az élelmiszer-termelésünk is veszélybe kerül. És akkor feltehetjük a kérdést: valójában ki lakjon jól?