Noé bárkájára nem kapaszkodhat fel akárki

Az érsekcsanádi révnél találkozunk. Várnunk kell rá, azt mondja a telefonba, addig nézzük meg, hogy helyén van-e még a Duna. Itt hömpölyög előttünk lustán és tekintélyparancso-lóan. Aztán hirtelen befut a zöld egyenruhás természeti ember, megtárgyaljuk a napi programot és beülünk motorcsónakjába. Lendületesen repesztünk a folyón, majd elérjük a Rezéti-Duna-ágat, itt lassul a tempó. Csendesen körbehajózzuk a Veránka-szigetet, eltart pár óráig. Nyugalom telepszik közénk.

– A jó természetvédő ténykedése a kínai orvosláshoz hasonlít: nem a beteg gyógyítására, hanem a betegség megelőzésére helyezi a hangsúlyt. Én is azon vagyok, hogy már csírájában elfojtsam a bajokat. Ezt viszont csak úgy lehet elérni, ha a természetben zajló folyamatokkal tisztában van az ember. Egyes fajok védelmére súlyos pénzek mennek el, miközben sokkal fontosabb lenne a megbolygatott rendszert egészében visszaállítani. De mondhatok gyakorlati példát is. Tisztában vagyok vele, merre fog menekülni az orvhalász, ezért abból az irányból közelítem meg, ahonnan nem számítana rám.

Nem bújja a hírlapokat, nem néz televíziót, mégsem marad le semmiről, állítja. Nem titok: elbeszélget azokkal, akikkel napjában találkozik.

– Sokféle népséggel összehoz a sors, ők hozzák-viszik az információkat. Egy mondat után tudom, hová tegyem az illetőt. Rólam is hamar kiderül, hogy sajátosan szemlélem a világot, a természetvédelem tekintetében megvan a különbejáratú véleményem. Annak örülnék, ha nem lenne szükség természetvédelemre, mindent ugyanúgy csinálnának az emberek, ahogyan hajdanán a parasztok. Akiknek valamennyi cselekedetében tetten érhető volt a természet megóvása.

►

Gyönyörű a táj, erre mondják, hogy festői. Néhol halott fák lógnak a vízbe, a természet csodálatos kompozíciói. Egy kisebb ívű kanyar után Barnabás orvhorgászokra lesz figyelmes. Meglendül a csónak, pillanatok alatt a parton vagyunk, a két srácnak esélye sincs meglépni. „Csak a horgászbotot próbáltuk ki” – mentegetőznek álságosan, de a természetvédelmi őr tekintete egyre szigorúbb. Belátják, nincs esélyük. Lebuktak: készül a jegyzőkönyv, megy a feljelentés, várhatják a pénzbüntetést.

– Többször kerültem már kemény helyzetbe, de a szolgálati pisztolyt még nem használtam. Viszont időnként néhány bordám eltörött. Wartburgomról rendre lebicskázzák a gumikat, tizenhat pótkerék nélkül el sem indulok otthonról. Isten tudja, hány ablaktörlőm bánta már. Sokáig hangtompítós puskával vadásztak rám. Egyszer orvhalászok gyújtották fel a házamat, mindenem odaveszett. Kilenc évig fóliasátorban éltem. Télen csak úgy röpködtek a mínuszok, három réteg ruha volt rajtam. Megértettem: csak az tudja becsülni a meleget, aki valaha is fázott. Barátaimnak azt szoktam kívánni, hogy égjen porig mindenük! És némelyikük megsértődik, miért akarok nekik rosszat. Pedig jobb, ha tudják, sosem a pozitív példákon át jut előbbre az ember. Ki kell lépni önmagunk gátjaiból, a langyos pocsolyából. Átfogalmaztam a bibliai bölcseletet is: ha megdobnak kővel, kapd el és építs belőle házat. Szerintem az ártó, rontó és kártékony energiákat is lehet hasznosítani, csak az nem mindegy, hogyan. Mára kifejezetten örülök a megpróbáltatásoknak. Nem haragszom azokra, akik kis híján földönfutóvá tettek. Elgondolkodtam az élet dolgain, és sok mindenre rájöttem. Nem a zsebünket kell tömni, nem azt kell gyűjtögetni, ami mulandó. Az értékek a fejünkben, a szívünkben és a lelkünkben rejtőznek.

Éppen kalyibában laktam, amikor Cousteau kapitány itt járt. Akkoriban jelent meg a gemenci albumom, merthogy szenvedélyem a természetfotózás is. Nézte, nézte a könyvet, és nem értette, miért élek ilyen szegényes körülmények között. Hónapokig dolgozhattam vele, csak nekem engedte magát munka közben fotózni. Meghívott a következő Calypso-expedícióra, de nem mentem el. Nekem az az igazi szabadság, amit magamtól választok. És a döntés is az enyém.

Talán ezért alapítottam későn családot. Negyvenévesen nősültem. Azóta három gyerekünk született. Szeretném nekik megmutatni azt a gyönyörűséget, amiben naponta benne vagyok. A gyerekek hatéves korukig az enyémek, addig kell őket mindenre megtanítani. Képletesen építem Noé bárkáját, ha majd eljön az idő, nem esünk kétségbe, hogy nincs hol meghúzódni és nincs mit enni, rajtunk nem fog ki a természet. Erre a bárkára azonban nem engedek felkapaszkodni bárkit!

►

Hirtelen megfeneklik a csónak. Nem csoda, rekkenő hőségben a víz is alacsony szinten jár, a parton hosszan elterülő homokpadok előre jelezték, hogy jobb lenne visszafordulni. Barnabás azonban nem fordul vissza, hanem inkább vontatja a hajót, mígnem képes lesz újra motorral hajtatni. Megérkezünk a halásztanyájára, ahol minden a saját keze munkáját dicséri.

– Azért harcolok, hogy ne csak a föld, hanem a víz is a helyieké lehessen. A közeljövőben várható halászati törvény módosításakor előnyt élvezhetnének a pályázó önkormányzatok, valamint a védett természeti területeken a nemzeti parkok. A halászati vízterületek 2015-ben lesznek újraosztva az egész országban, és a folyó menti kisebb fontosságú szélvizekre és belvízelvezető csatornákra akár a horgászegyesületekkel megegyezve közösen pályázhatnának a települések. Úgy hat-nyolc kilométeres szakaszokhoz juthatnának hozzá, ahol a falvakban élőknek segély helyett ingyen adhatnának területi engedélyt „nádi” halászatra. A térdig érő vízben kisvarsákkal foghatnák ki a napi élelmüket. A fiatalok elleshetnék az idősektől a népi halászat titkait, és még idegenforgalmat is lehetne ráépíteni. Biztos vagyok benne, hogy Bajától Kalocsáig több száz ember élne a lehetőséggel. Sokan nem is gondolják, milyen érték ez!

Nemrég külföldi tudósok csodálták meg, hogy nálunk kimegy az ember a vízre, zsákmányt ejt, és abból készít étket magának. Nyugaton már nincs ilyen. Skanzenekben színészekkel játszatják el a letűnt idők szokásait. Itt meg minden igazi! Nem szabad hagynunk, hogy elvesszenek az értékeink.

Miközben elmélkedéseket hallgatunk az ártéri fokgazdálkodás visszaállításáról, a víz közeli gyümölcsösök újratelepítéséről, az orvhalászok és orvhorgászok „jótékony” szerepéről, az osztrák keletkezésű, magyarokat sanyargató, máig érvényes természetvédelmi törvényekről, vendéglátónk szorgoskodik. Sózott pontyok kerülnek a füstölődongába, melyek belső és külső parázs fölött nyerik el aranybarna színüket. Fél óra múltán mennyei ízek ejtenek rabul bennünket.

Nehéz erről a kincses szigetről elmenni. Vissza, a városba.