Klímavédő hódrét

Amikor a szorgalmas hód az éles fogaival elrágja a fák törzsét, kidönti azokat, majd gátakat épít belőlük, eltorlaszolja a víz útját és mesterséges tavakat hoz létre, nem csak a táj képét változtatja meg. Egyszersmind e lapátfarkú állatok ténykedése jelentősen csökkenti a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségét: a hódok gátjai miatt a patakok időszakosan kiöntenek, és hordalékukat a vízzel elborított területen rakják le. Az így kialakult helyeket nevezik az amerikaiak hódrétnek. (Ha úgy tetszik: hódmezőnek – aminek persze semmi köze csongrádi városunk nevéhez.) Ellen Wohl geológiaprofesszor friss kutatása szerint ezek az elöntött helyek tartják vissza környezetükben a legtöbb szén-dioxidot, a teljes megkötött gázmennyiség egynegyedét. A professzor azt is kimutatta, hogy a hódok által elhagyott területeken a kiszáradó talaj csak harmadannyi szén-dioxidot képes megkötni.

Vajon mit tehet a ma élő tíz-tizenkét millió amerikai hód a klímaváltozás ellen? Talán nem is keveset, hiszen hihetetlen nagyságú területeken képesek a vizet „szabályozni”: a legnagyobb hódgát hossza eléri a 850 métert, de átlagos hosszuk is 400 méter körüli. Elképzelhető, hogy e gátak mögött mekkora „hódmezők” húzódnak meg. Már csak azzal kell szembenéznünk, hogy az európai ember Amerikába érkezése előtt 100-200 millió hód élhetett a két amerikai földrészen. Hihetetlennek tűnik, de felvetődik a kérdés: a hódok évszázadokig tartó túlvadászása lenne a globális felmelegedés egyik fontos oka?