A repülőszerencsétlenség csak a kezdet - a legrosszabb a film végén jön

Úgy villant fel a gyerekek számára is befogadható képsorokat a több mint ötmillió négyzetkilométernyi, egybefüggő trópusi őserdőről – közepén a világ legbővizűbb folyamával, a kígyóként tekergő Amazonasszal – , hogy azt hosszú évek múltán sem felejtjük el. Mint ahogy egy-egy mesehősünk kalandjai is végigkísérnek bennünket életünk végéig.

Az Amazónia története végtelenül egyszerű. Sai, a fogságban született és nevelkedett kis kapucinus majmot szállító repülőgép szerencsétlenséget szenved a végtelen őserdő fölött, ám ő túléli azt. Az alig másfél órás – kisgyerekek úgysem bírnának ki több egyhelyben ülést – film keretében a majmocskával együtt fedezzük fel a lakókban gazdag dzsungelt, kezdve a színpompás lepkéktől és bogaraktól, a tömött sorokban menetelő hangyáktól, a hangtalan csúszómászókon és ricsajozó madarakon át a négylábú ragadozókig.

Számtalan apró kalandon, csetlés-botláson keresztül, ezer veszélyt túlélve jutunk el végül Sai rokonaihoz, a majomkolóniához, amely befogadja őt, s ahol végre barátokra lel.

A film azonban itt még nem ér véget, Sainak ismét találkoznia kell a számára legnagyobb veszélyt jelentő lénnyel, az emberrel is. Őt magát nem akarnák elpusztítani, ám ostoba módon az életfeltételeit igen: a szarvasmarhák és a génkezelt szója számára égetik fel az erdőt. Sai végül visszamenekül a még megmaradt rengetegbe.

A gyermekeinknek adandó magyarázat pedig ránk, felnőttekre marad: míg a képsorokban gyönyörködtünk, az idő alatt több mint egy Margitsziget nagyságú őserdővel lettünk szegényebbek.