Pünkösd rózsája

A mai nemesített változatok elsősorban a pünkösdi rózsák köréből kerülnek ki. Fényes, összetett leveleik között a hosszú szárcsúcson pompáznak a piros, mélybordó, rózsaszínű, sárga vagy fehér, illatos, olykor hatalmas virágfejek (közülük némelyek karós támaszra is szorulnak). Virágzásuk viszonylag rövid ideig tart, de nedvesebb termőhelyen szép lombozatuk késő nyárig is díszíti a kertet.

A pünkösdi rózsa, illetve a kerti bazsarózsa föld alatti gyöktörzset fejlesztő, lágy szárú évelő. Napfénykedvelő, de enyhe árnyékban is díszlik (mélyárnyékban előfordulhat, hogy nem hoz virágot). Átlagos talajviszonyok között is megél, de a legszebben a mélyrétegű, tápanyagban gazdag, gyengén meszes földben fejlődik. Vízigénye közepes, a kisebb szárazságot is elviseli. Nem szereti, ha bolygatják, ezért a helyét gondosan válasszuk ki. Évelőágyakba ültetve vagy önmagában (szoliterként) egyaránt kitűnő dísze a kertnek. Elvirágzás után célszerű levágni a virágokat, hogy a növény ne a magképzésre fordítsa az energiáját.

Tőosztással szaporítjuk augusztus végén, szeptember elején. Ha jól megalapozzuk a helyét, akár 30 éven át is hálás virága lesz a kertünknek. A pünkösdirózsa-fajtákat egymástól 80-100 centire ültessük, a tövek helyén 40 x 40 centis alapterületen ássuk fel mélyen a talajt, ám előtte bőven terítsünk el érett szerves trágyát vagy komposztot, és munkáljuk be a földbe. Fontos, hogy úgy osszuk fel a tövet, hogy egy-egy gyöktörzsrészhez 3-4 nagy áttelelő rügy tartozzon.

A szaporítóanyagot olyan mélyre ültessük, hogy a rügyeket 3-4 centi föld takarja. Az ültetést tanácsos mulccsal (fűkaszálékkal) takarni, hogy a nedvesség jobban megőrződjön a gyakran száraz őszi időszakban.