Ellenségünk, a parlagfű

Hogy ő okozza az allergiánkat, nem kérdés. Logikus: ha betörik az ablak, akkor a labdát utáljuk, nem azt a vásott kölköt, aki berúgta. A betegség tüneteit vizsgáljuk, nem az okait – netán még a saját felelősségünk kerülne terítékre. Nem kell a dolgokat túlbonyolítani. Hogy szinte nincs már olyan élő vagy élettelen, melyre ne lennénk allergiásak – sebaj, kiirtjuk mindannyit. Kutyát, macskát, fűzfát, bikfát, áfát. Mondják, civilizációs betegség akad töméntelen: gluténérzékenység, tejallergia, miegymás. De a parlagfű valamiért kiemelt helyet kapott, rá vagyunk a legérzékenyebbek – tartja a fáma.

Tudományos magyarázat létezik töméntelen. Például, hogy nem őshonos. A mogyoróra mindez miért nem érvényes? Csak – hangzik a szakszerű magyarázat. Virágozzon az allergológia, záporozzanak az allergiajelentések, repkedjenek a megfigyelő helikopterek, készüljenek a műholdfelvételek, pusztuljon a gaz növény, mely a legfőbb baj okozója!

Néhány éve kiderült, hogy százezernyi vegyi anyag szerepel az életünkben, melyek hatásait az elmúlt évtizedekben a kutya sem vizsgálta.

A vegyiparnak nem jutott rá elég ideje. Hát igen, a termékfejlesztés idő- és pénzigényes dolog. Hogy az átlagos, tisztességes európai adófizető vérében többtucatnyi vegyi anyag található – derült ki néhány éve egy vizsgálat során –, szóra sem érdemes. Hogy a nagyüzemi mezőgazdálkodásban élelmiszer gyanánt előállított termékek rendszerint különböző vegyszermaradványokat tartalmaznak – mondhatni szokványos dolog. Az intenzív gazdálkodás természetes következményeként az élelmiszereinkből lassan, de biztosan eltűnnek a tápanyagok. Például a répafélékben az elmúlt évtizedek gazdasági, versenyképességi, hatékonysági fejlődésének „köszönhetően” a korábbinak a néhány százalékára csökkent a vérképzésben kiemelt szerepet játszó vastartalom.

Ugyanez történt a nagyüzemi tej esetében a C-vitaminnal is. Hála a táplálékkiegészítő-iparnak, ezek a tápanyagok állítólag teljes egészében pótolhatók. Éljen az űrélelmiszer, a kiváló minőségű tubusos tejfölös paprikás csirke nokedlivel!

A természetgyógyászatról csak annyit, hogy a kuruzslás eme többek által kiirtásra ítélt fajtájában sertepertélők azt merik állítani, hogy a természet a saját törvényei szerint működik, abba beavatkozni csak végső esetben, rendszerszemlélettel átitatva szabad. S ha a gyógyszerekkel visszafogottabban halmoznánk a mellékhatásokat, kiderülne, hogy az emberi szervezet csodákra képes: a saját erejéből akár meg is tud gyógyulni!

Vannak, akik nem jeleskednek az irtásban kellő áhítattal? Tömlöcbe velük! Mások a kertjük eldugott zugában rejtegetik e gaz növényt, és gyógyteát főznek belőle – meddig tehetik, mikor lobbannak fel a messze világító máglyák? Mielőbb tűzre a boszorkányokkal!

Kiderült az is, hogy milliárdnyi felajánlott forintok nem erre a szent célra fordítódtak. Gyalázat! A költő által egykor az istenek eledeleként aposztrofált Ambrosia csalafinta növény: a megbolygatott talajon ő jelenik meg először. Egy idő után a mindenható természet bölcsessége folytán fokozatosan átadja a helyét a többi vadnövénynek (nem gaznak, mert ilyen fogalmat a természet nem ismer). Tehát, minél többet bolygatjuk, irtjuk, annál erősebben szaporodik. Persze irtani mindenképpen kell valamit. Talán az örök és végtelen emberi butaságot lenne érdemes..."

Gellért Miklós, [email protected]