Rubinka állja a sarat

Jó mélyen gyökerezik a Sárváriak csodakrumplija, a hajszálgyökerek egészen az első világháborúig nyúlnak vissza. A kiskunsági Zsana-pusztán élő Sárvári István is behívót kapott, kikerült az olasz frontra. Hadifogolyként egészen le, a talján csizma sarkába került. Egy nagy grófi birtokon kötött ki, ahol hamar kiderült, hogy ért a földhöz, s egyre több feladatot kapott. A jó eszű alföldi parasztgyerek azonban nemcsak dolgozott, de figyelt és tanult is, és amikor nagy sokára hazavetődött, már nemcsak a karjával, de az eszével is dolgozott.

A krumpliban látta a legnagyobb fantáziát. Az itáliai tapasztalatokat is felhasználva kifundálta, miképp lehet a lehető legjobb minőségű vetőburgonyát előállítani a homokon, és hamarosan ő lett a környékbeli gazdák első számú ellátója. De azt is tudta, hogy az ő lehetőségei korlátozottak, a továbblépéshez még több tudásra van szükség.

Örömmel látta hát, hogy István fia már egészen kicsi korában élénk érdeklődést mutat a munkája után. A fiú is burgonyanemesítésbe fogott, miközben elvégezte Gödöllőn az egyetemet. A vadburgonyafajok tanulmányozása közben jött rá, hogy bizonyos rezisztenciák kialakítása lehetséges, így a növény saját magán belül, genetikailag is képes ellenállást kifejteni különféle megbetegedésekkel szemben. Nemzetközi génbankoktól kért és kapott vadburgonyafaj- mintákat, majd annak ellenére kezdett bele kísérleteibe, hogy a neves tudós, Teichmann Vilmos kivételével a nála jóval tapasztaltabbnak tűnő akadémikus szakemberek nem sok jövőt jósoltak neki.

– Ekkorra már 150 éves múltra tekintett vissza szerte a világon a rezisztenciára történő nemesítés, de nem sikerült átütő eredményt elérni – mondja a dinasztia alapítójának unokája, aki maga is az István keresztnevet kapta. S akinek az egyik fia és az unokája is a burgonyafronton tevékenykedik, ráadásul mindkettő István.

– A krumpli nemesítése nem egyszerű feladat, mert mi az új fajtákat csak a virágain keresztül, keresztezéses módszerrel állítjuk elő – folytatja vendéglátónk. Zircen vagyunk, a Dr. Sárvári és Csendes Agrárgazdálkodó és Fejlesztő Kft. nemesítő központjában, ahol csak a Jóisten tudja, hányféle krumpli terem. – Ráadásul eléggé hosszadalmas is, egy átlagos nemesítési idő 10–15 év, így a legtöbb kutatás félbe is marad. Aminek persze az is az oka, hogy a legtöbb kutatóműhely élén gyakoriak a vezetőváltások, s az új irányító csak nagy ritkán ismeri el és folytatja elődje munkáját. Második Sárvári István viszont kitartó ember volt, a külföldi tudós barátaitól beszerzett kilenc vadburgonyafajjal történő keresztezés során sikerült létrehoznia az első nagy ellenálló képességű faj hibridjeit úgy, hogy többszöri visszakeresztezéssel a vad tulajdonságokat kiiktatta, de a rezisztenciát, vagyis a betegségekkel szembeni ellenálló képességet megőrizte. A sokszoros visszakeresztezés eredményeképpen jött létre a hetvenes évek végén a Magyar Rózsa, amelyet hatalmas ellenszélben, nagy harc árán sikerült fajtaelismerésben részesítenie.

A krumpliháború azonban folytatódott. A nem sokkal korábban bevezetett „új gazdasági mechanizmus” ugyanis utat engedett a nyugati tőkének, amely a magyar hivatalnokok és tudományos műhelyek között ráakadt azokra – lehet találgatni, hogyan –, akik és amelyek pár esztendő alatt teljes egészében szabványon kívülivé tették a teljes magyar vetőburgonya-készletet. A nyugati krumplikereskedők ekkor „nagylelkűen” felajánlották, hogy segítenek a magyar gazdákon, s külföldi nemesítésű fajták vetőgumójával, technikával és teljes gépparkkal látják el őket. Úgy is lett. Cserébe a magyar államtól hatalmas támogatást kaptak, továbbá – az új fajták megjelenésével szinte egy időben – törölték a fajtalistáról az addigi magyar nemesítésű fajtákat, mint például a Gülbabát és a Kisvárdai Rózsát is.

A magyar krumpli kálváriája azóta is tart. A vetőgumó piacát szinte teljes egészében a külföldi cégek uralják, azok pedig méregdrágán adnak mindent. Gumót, gépet, technológiát. Így aztán nem csoda, hogy a hatvanas években még 170 ezer hektáros termőterület mára az országban alig 17 ezer hektárra zsugorodott. Magyarország napjainkban burgonyaszükségletének több mint felét importálni kénytelen, pedig a Sárvári család rezisztencianemesítési eredményeit kihasználva burgonyából nemcsak önellátó, hanem exportőr ország lehetnénk.

Burgonyarezisztencia-kutatás a globális éghajlatváltozás pusztításának mérséklésére témakörben a Sárváriak 2014-től a Debreceni Egyetemmel és annak nyíregyházi kutatóintézetével közösen hároméves kutatás-fejlesztési projektben dolgoznak. A pályázaton elnyert mintegy másfél milliárd forintos támogatással olyan burgonyafajta nemesítésén dolgoznak, amely képes megteremni a mind szélsőségesebb időjárási körülmények között is, vegyszerek használata nélkül, egészséges táplálékhoz juttatva mindenkit, aki a Sárvári burgonyát választja.

A Sárváriak különben a legnehezebb években is folyamatosan dolgoztak. Kis bérelt parcellákra húzódtak vissza, és a legnagyobb titokban keresték a legjobb krumplifajtákat. De előtte és utána is krimibe illő történetek elszenvedő alanyaivá váltak. Az egyik alkalommal például egy bejelentés nyomán megszállták őket a magyar hatóságok, és a fóliaházakban rejtélyes módon hatalmas arányú fonálféregfertőzöttséget találtak. Azonnal elrendelték a több millió hibridnövény megsemmisítését, amelyek a nemesítés kiinduló anyagát képezték.

Furcsasága az ügynek, hogy fonálféregcisztát olyan fóliaházban is találtak, amelyet még soha nem is használtak. Máskor meg olyan baktérium jelent meg a vetőburgonyaszaporító területükön, amely nálunk nem is honos. Vagyis csak direkt módon kerülhetett a területre. Ma sem tudják, kik és hogyan juttatták ki földjeikre a kórokozókat...

A burgonyanemesítés nem olcsó mulatság, egy idő után elfogadták hát külföldi partnerek ajánlatát, akik vállalták a munka finanszírozását, a Sárvári dinasztia által nemesített multirezisztens fajták elterjesztését a világban. A külföldiek azonban a közös céget csődbe vitték, az átadott fajtákat és klónokat csalárd módon kisajátították. Saját nevük alatt regisztráltatták a fajtákat az EU-ban, eltagadva a Sárváriak személyhez fűződő nemesítési jogait is.

A Sárváriakat azonban nem olyan fából faragták, akik könnyen feladják, újból és újból talpra álltak. Ennek is köszönhetik, hogy a világ legjobb, legfrissebb multirezisztens burgonyafajtái – amelyek között van rózsaszínű és sárga héjú, krémszínű és fehér húsú is – az ő kezükben vannak. Olyan fajtákat nemesítettek, mint a Sárvári Piroska, Rózsa, Borostyán vagy Rubinka, amelyek a legnagyobb kárt okozó vírusfertőzöttségekkel szemben ellenállóak, s a világon elterjedt hibridekkel ellentétben vegyszerek nélkül is biztonságosan, magas terméshozammal termeszthetők.

Az óriási hasznot zsebre vágó külföldi vetőgumó-termesztők, vegyszergyártók, kiegészülve a hazai haszonélvezőkkel, azonban irtózatosan erősek. De Zircen bizakodnak: előbb-utóbb győz a józan ész, és a sok évtizedes küzdelemben edződött Sárvári dinasztia.