Bronzkori kökény

A kökényről van szó, amit immár szervezett formában is termesztenek hazánkban – Szőke Ferenc lövőpetri kökényültetvényét nemrég lapunkban is bemutattuk. ("Tövises csodabogyó")

A cikk felkeltette az utolsó magyar polihisztorok egyikének, a lapunkat rendszeresen szemléző dr. Bókai Bátornak a figyelmét is, aki érdekes adalékokkal szolgált a rendkívül értékes gyümölcs történetéről s a gyümölcsnemesítésben betöltött szerepéről.

Mint levelében fogalmaz, a fává növő kökényt Rapaics Rajmund írta le, mint a bronzkor embere által elsőnek kinemesített gyümölcsöt. Véleménye szerint a mai kertészeknek helyes lenne az előfordulási helyeket feltérképezni, s a térképet rávetíteni a már eddig felfedezett bronzkori településnyomokra, ez elősegítené a további kutatási területek kijelölését. Bókai doktor 1963 augusztusában a Heves megyei Ivád mellett talált 250-300 centi magas példányokat.

Az Alföldön „külön nevelt” kökényként ismerik, és pásztorbotok anyagaként hasznosítják. A budapesti Hármashatár-hegy Bécsi út felőli lejtőjén, a Rozália téglagyár bányái fölött egy kisebb bokorcsoportban is talált férfilábszár vastagságú példányt. Tévedés kizárva, mert termés volt rajta!

Levelében a továbbiakban dr. Bókai Bátor a kajszibarackról is ír: „A kajszibarack védelme a gutaütés ellen néhai Tóth Imre okleveles kertész tanulmánya. Ahová a barackfát akarjuk ültetni, egymás közelébe ültessünk lószeműszilva- magokat. Kikelve, oltásra alkalmas korukban a legerősebbet oltsuk be, a többit távolítsuk el úgy, hogy a helyben maradó gyökere ne sérüljön. Így az át nem ültetett példány karógyökeret fejleszt, s nem kap gutaütést.”

Ez pedig nagy szó, hiszen az átültetett kajszibarack élettartama 10-12 év, míg a lószemű, át nem ültetett szilvára oltott baracké több évtized.