Tyúkhúrral túlélhető

Korábban egy másik Kisvárda melletti falu, Tornyospálca általános iskolája dicsekedhetett olyan gyógy- és fűszernövénykerttel, iskolai füvészkerttel, néprajzi és kőzetgyűjteménnyel, mint a dögei, de az már a múlté, nem volt, aki szívén viselte volna a sorsukat. Felállt székéről ugyanis a gyűjteményeket létrehozó iskolaigazgató, de úgy is fogalmazhatnánk, szabályosan elüldözték. Pedig Agárdi Sándor nem akármilyen pedagógus: Apáczai-díjas, a magyar kultúra lovagja, címzetes főiskolai docens, több szakkönyv, félszáznyi szakcikk írója, s nem mellesleg a magyarországi erdeiiskola-mozgalom egyik emblematikus alakja. Tornyospálcának mégsem kellett. Illetve a helyi önkormányzat többségének. Módszeresen ellehetetlenítették a munkáját, végül nem maradt más választása, mint az önkéntes távozás.

Még az előző kormányzat idején, 2007–2008-ban kezdődtek a bajok, amikor „fentről” erőnek erejével központosítani akarták a falusi iskolákat, művelődési intézményeket. A tornyospálcai iskolát 1996 óta igazgató Agárdi Sándor azonban nem értett ezzel egyet. Nem a saját székét féltette, hiszen akkor ő már országos hírű szaktekintély volt – bár mindig is „csak” tanító akart lenni. Attól tartott, a kis iskolák önállóságuk megszűntével előbb-utóbb elvesztik saját arcukat, nevüket is, ráadásul az anyaintézmények sem biztos, hogy jól jönnek ki az egyesülésből. Agárdi Sándor ebben már nem akart vezetőként szerepet vállalni. Lemondott az igazgatói posztjáról, örömmel visszament tanítani. De amint részmunkaidőben alkalmazták, s már csak néhány napközis órát szántak neki, aki két évtizedig a megye biológia szaktanácsadója is volt, betelt a pohár.

– Nagyon nehéz időszakot éltem át, a környéken egyszerűen nem jutottam álláshoz – eleveníti fel az akkori időket. – Budapestre ugyan hívtak, hiszen a szakmai munkásságom ismert, de én nem akartam elhagyni Szabolcsot, mert minden ideköt. Az ősök, a család, a még hűséges volt tanítványok, minden. Igen, végtelenül csalódott voltam, a legszívesebben gátőrnek álltam volna, hogy minél kevesebb felnőtt emberrel kelljen találkoznom.

Az is szép hivatás, sok-sok ember biztonságáért felel, de a vízügynél nem akadt szabad hely – a dögei gyerekek szerencséjére. Egy pályázat megnyerésével 2011 szeptembere óta igazgatja a dögei Ölbey Irén Általános Iskolát. Mint mondja, a lehető legjobb időpontban került a rétközi intézmény igazgatói székébe. A falu élére is az idő tájt választottak új, fiatal vezetést, amellyel kezdettől fogva kiváló a kapcsolata. S nemcsak az iskolai ügyekben, hanem azon túl is, az új igazgató ugyanis megszokta már otthon, hogy a tágabb közösség életében is tevékeny szerepet kell játszania. Többek között az ő és a falu polgármestere kezdeményezőkészségének köszönhetően emeltek szobrot a helyi kötődésű kitűnő költőnek, Ölbey Irénnek, vagy kaptak emléktáblát Rákóczi dögei kurucai, az 1848-as szabadságharc katonái.

Halk madárcsicsergésre figyelünk fel az iskolai folyosó egyik sarkában. Japán sirálykapintyek, mondja Agárdi Sándor olyan hangsúllyal, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy a magyar iskolákban japán sirálykapintyek derítsék jókedvre a gyerekeket. Az aprócska madarakat friss tyúkhúrral etetik, ez a madarak kedvenc csemegéje. Ráadásul sok van belőle, a dögei kertekből sem hiányzik. Az iskolakertből sem persze, de hát ez nem nagy szó, hiszen a gyógy- és fűszernövénykertnek 77, a füvészkertnek pedig 250-nél is több lakója van, a tanult életközösségek szerint csoportosítva. Köztük olyan, a köznép körében alig ismert növények, mint az orvosi ziliz, a struccharaszt vagy a pénzlevelű lizinka.

De hogy a gyermek ne csak az úgynevezett hasznos növényeket ismerje meg, a különféle biológiai életközösségek szekciói mellett kialakítottak egy gyomkertet is, ahol a környék leggyakoribb dudvafajtáit tanulmányozhatja az arra járó. Mert a mai gyerek nemigen ismeri fel az olyan közönséges gazféléket sem, mint a paréj, a muhar vagy a laboda. A madarakat se nagyon ismeri már, a bogarakról nem is beszélve. Itt viszont az iskola melletti fákra telepített verébpalotában vagy darázsgarázsban naponta találkozhat velük, igaz, nem most, amikor alszik minden rovar, s a verebeken kívül a madarak se nagyon mutatkoznak.

A gyerekek azonban rá se rántanak a hidegre, alig várják a szünetet. A nagyok nyomban vad labdakergetésbe kezdenek, a kisebbek pedig körbefogják az igazgató bácsit, akit nemrég különösen értékes kitüntetés, megbecsülés ért: a tantestület és az önkormányzat egyhangú támogatásáról biztosította. Reményeik szerint a következő öt évben is ő vezetheti majd a dögei iskolát.