Nagy járvány jöhet

Az okos ember megelőzi a bajt. Az ország szinte minden területéről jelezték már a lisztharmat megjelenését. Sőt! Ilyen korán még soha nem regisztrálták e kórt: már április utolsó napjaiban találtak fertőzött leveket a szőlőkben, s ma már szinte minden almán, rózsán, köszmétén fennáll a fertőzés veszélye. Ennek több oka közül az enyhe tél és korai kitavaszodás említhető. A növények nagyjából két héttel korábbi fejlettséget mutatnak az átlagos évekhez képest, ezért nem szabad megszokásból, csak május végétől – például a szőlő esetében a virágzás előtti állapotban – permetezni.

Zöld FöldO. Horváth György2016. 05. 14. szombat2016. 05. 14.
Nagy járvány jöhet

A lisztharmat ellen régóta kénnel, illetve kéntartalmú hatóanyagokkal lépnek fel a kertészek, de ma már nagyon sok más vegyületet tartalmazó szerek is léteznek. Ezek egy része ráadásul felszívódó hatóanyag, így több hétig fejtik ki hatásukat. A kétfajta méreganyaggal felváltva érdemes védekezni, figyelembe véve, hogy az alma háromcentis nagyságig érzékeny lehet a kénre. Így inkább a felszívódó szeres permetezéssel akadályozhatjuk meg a kárt, a legérzékenyebb állapotban a járványszerű lisztharmatfertőzést. Néhány hét múlva érdemes a kénes kezelést alkalmazni. Az almák esetében eljött a legérzékenyebb állapot: a gyümölcsök 2-3 centisek, a hajtások ilyenkor fejlődnek a leggyorsabban. Ha most fertőz a gomba, akkor az egész évet meghatározhatja, sőt a jövő évi termésmennyiségre is kihat. Az egresnél is érdemes megfogni a hajtásokat, illetve a termést is fertőző amerikai köszméte lisztharmatkárosítását.

A szőlő ebben az évben különleges bánásmódot igényel. Ahol a fiatal hajtásokat fagy érte, azok teljesen vagy részben elpusztultak. Ezek a sérült növényi részek még inkább kitettek a fertőzésnek. A tőkék gyorsan kibontják tartalékrügyeiket, emiatt aztán nagyon sűrű, de sokszor csak kicsi vagy közepes hajtások alakulhatnak ki. Ezt el kell kerülni, mert a túl sűrű lombozatban a gombás fertőzések könnyebben kialakulnak, másrészt jövő tavasszal a metszéskor nem lesz megfelelő számú és fejlettségű termőfelületünk. Bár ebben az évben a fagykáros területen nem szüretelünk, de a szokásoshoz képest kétszer, háromszor több zöldmunkát és növényvédelmet kell elvégeznünk.

Általában igaz – a lisztharmat esetében különösen –, hogy igazán a megelőzéses kezelés hatásos. Ha már megjelentek a tünetek, akkor inkább csak futhatunk a gomba után: mindössze kármérséklést tudunk végezni, s szinte egész évben kínlódhatunk e kór hatásával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek