Sehol egy szál gaz, minden a gondosságról tanúskodik - Fák között egy asszony

Épphogy elkezdődött 2011 nyarán a műtét utáni kemoterápiás kezelés, amikor Gémes Lászlóné, Manyi hozzáfogott, hogy megvalósítsa álmait. Hatvanhat éves volt akkor, és Szegeden a műtétet végző professzornak elmondta: száz évig szeretne élni. Derűje és élni akarása a kórházban mindenkit magával ragadott, a saját baja mellett volt ereje, hogy betegtársait is biztassa, segítsen nekik. Hazatérve közölte a családjával – két lánya, két fiú- és két lányunokája van –, hogy fákat szeretne telepíteni. Próbálták lebeszélni, mert a család minden tagja elfoglalt, s ő 15 éve, a férje halála óta egyedül él.

De Manyi, aki korábban fólia alatt zöldséget termelt és gyermekkora óta mindig a mezőgazdaságban dolgozott, nem hagyta magát. Így aztán megvették az akác- és az őszibarackcsemetéket, és az asszony elkezdte a nagy munkát: gödröket ásott, lerakta a trágyát, földdel takarta, előkészítette az ültetést.

Mindent egyedül csinált. Általában reggel 9-től délután 5-6 óráig dolgozott, csak délben pihent meg egy kicsit. Az ősz végéig 900 akácot és 72 őszibarackoltványt ültetett el, különböző fajtákat. Jó nagy tányért készített a homokon köréjük, újra s újra alaposan megöntözte őket, húzta- vonta a slagokat. Elfáradt persze, de nem erre gondolt, hanem arra, hogy majd milyen szép lesz, ha a fácskák növekedni kezdenek. Közben zajlottak a kemoterápiás kezelések, nehéz volt, de előtte csak az lebegett, ki kell bírni. S kibírt mindent, és a következő év már könnyebb lett, jött a tavasz: levelet hoztak, növekedni kezdtek a fák. Ma már terem a barack, és májusban akácvirágillat tölti be a levegőt.

Ilyen szépen rendben tartott földterületet már régen láttam, mint Gémes Lászlóné egy hektárja a balástyai tanyavilághoz tartozó őszeszéki tanya körül. Sehol egy szál gaz, még az akácosban sem. Minden a munkáról, a gondosságról tanúskodik az udvaron és a lakásban is, de Manyi mégis a fáira a legbüszkébb.

E hónapban éppen öt éve, hogy átesett az életmentő műtéten, és ma már semmiféle kezelésre nem szorul.

Az orvosok szerint is gyógyultnak tekinthető. Mindig hitt abban, hogy eljön a nap, amikor ezt „hivatalosan” is kimondják, és ez a tavasz már ennek a jegyében telt: gyógyulása alkalmából 35 meggyfacsemetét ültetett. Kedvtelve nézi, amint gyönyörködöm bennük, s akkor is csak mosolyog, amikor arról kérdem: van-e piaca a termésnek?

– Bízom benne, hogy lesz – mondja csendesen –, de most még erre várni kell. Amit lehet, megpróbálok itthon hasznosítani, a legfontosabb pedig az, hogy a föld és a növény mindent megkapjon. Az élet már csak olyan itt a homokon, a tanyán, hogy a munkáért nem jár mindig pénz.

A jutalmat itt másban kell keresni. A nyugdíja 66 ezer forint, és csak az áram havi 12 ezerbe kerül, nem veti fel hát a jólét. De egyáltalán nem panaszkodik, mert ebből is megél, sőt egy kicsit félre is tud rakni. Nem volt könnyű élete, a szülei 14 éves korában elváltak, magára maradt. A férje sem vetette meg az italt, de nem volt még 40 éves, mikor megváltozott, attól kezdve példás családapa lett. Brigádvezetőként dolgozott a téeszben, a tanyát együtt vették 40 évvel ezelőtt.

Gémes Lászlóné a két lánya mellett – 39 évesen – maga is leérettségizett, de azután is megmaradt a fizikai munka mellett. Sok könyve van és rengeteget olvas ma is, lapunknak 45 éve előfizetője. Egyik lánya, mikor beszélgetünk, azt mondja: édesanyjuk a legjobb barátjuk is. Nagy szíve van, s a szeretete és a küzdelme olyan egyszerű és tiszta, mint az egész élete...