Megszállók Csehországból

Korábban értékes prémjéért tenyésztették Észak-Amerikán kívül Nyugat-Európa és Oroszország elkerített farmjain, ahonnan könnyen kereket oldottak. Így aztán napjainkban már Európaszerte közönséges állatnak számítanak e falánk rágcsálók, súlyos károkat okozva azzal is, hogy a partoldalakba fúrt járataikkal meggyengítik az árvízvédelmi töltéseket, a halastavak gátjait. Az ellenük való küzdelemben leginkább a vidrákra számíthatunk, de az utóbbi években nagyobb arányban elszaporodott rókák is gyérítik soraikat.

A pézsmapocok óvatos, rejtett életmódú állat, leginkább hajnalban és szürkületkor tevékeny. Ha megriasztják, a víz alá bukik, s miután akár negyedórát is képes a víz alatt maradni, messzire menekül. Téli álmot nem alszik, de télvíz idején hosszú pihenőt tart a partfalakba, töltésekbe épített várában. Tápláléka zömében vízinövényekből áll, melyekből rágcsálásával sokkal többet pusztít, mint amennyit fogyaszt. Emellett megeszi a halat, a kagylót, a békát is, de nem veti meg a dögöt sem. Ésszel él: például a vastag héjú festőkagylót, amelyet nem tud feltörni a fogával, kiviszi a partra, ahol az a napon magától kinyitja a héját, s így a húsa hozzáférhetővé válik.

A pézsmapocok azért is veszedelmes, mert rendkívül szapora: a nőstény évente háromszor-négyszer ellik, nemritkán 15 kölyköt hozva a világra. A nálunk élő párok átlagosan 25 utódot nevelnek évente, és a kölykök már öt hónapos korukban ivaréretté válnak. A fiatal állatokat születésük után négy héttel a szülők szó szerint elzavarják, így el kell vándorolniuk. Ez is oka gyors és kitartó terjeszkedésüknek.