Erdőjáró - Borovicskában a gyógyerő

Egyben az egyetlen őshonos borókánk, hazánk sok táján megtalálható. (Népi neve többek között borsikafenyő, gyalogfenyő, borovicska, borosán.) A Bükk-fennsíkon éppen olyan szépen díszlik, mint a Duna–Tisza köze meszes homokján, így a Kiskunságban, továbbá a Dunántúlon, Barcs körzetében.

A közönséges boróka sűrű, felálló ágrendszerű, 3-5 méter magasra növő bokor, amelynek ár alakú tűlevelei hármas örvökben rendezettek, színük ezüstös, amitől az egész bokor szürkészöldnek látszik. Kétlaki növény: a nőivarú példányok inkább elfekvők, míg a hímek feltörekvők. A nőivarúak május közepén hozzák jelentéktelen virágaikat, amelyek helyén alakulnak ki a termések. Ezek az első évben még zöldek, s csak a második, olykor a harmadik esztendőben érnek meg és válnak láthatóvá a kékes-hamvas, viaszos bevonatú, elhúsosodott falú tobozbogyók. Ez az érett termés gyűjthető.

A borókabogyó a fenyőkre jellemző illóolajat (terpinént), cseranyagokat, sok C-vitamint és cukrot tartalmaz. Ebből készül a borókapálinka (borovicska), illetve ez az alapanyaga a borókával ízesített szeszes italoknak is, mint amilyen a gin.

A gyógyászatban a boróka termése hatásos vizelethajtóként, illetve vese- és epekőoldóként ismert. Javítja az étvágyat, csillapítja a teltségérzettel járó emésztési panaszokat, a reuma és a köszvény kezelésében is alkalmazzák. A légzőszervi megbetegedések ellenszereként készített teakeverékek gyakori alkotóeleme.