Kóstolni tilos!

Az álkörmös vagy amerikai karmazsinbogyó ma már az egész Földön elterjedt növény. Dekoratív, s bár az ősszel beérő bogyóit régen vörösborok festésére használták, ez ma már tilos. Ugyanis minden része – így a bogyója is – mérgező, hánytató, hasmenést okozó anyagokat tartalmaz, de még állati takarmánynak sem alkalmas. Egyedül a fiatal hajtásait fogyasztják egyes tájakon, sokszor csak leforrázva.
A növény maga akár három méterre is megnőhet, nagy bokrot képez, évelő faj. Nálunk egész nyáron virágzik, igazi dísze a szeptembertől szinte feketére érő bugát alkotó termése. Bár eddig inkább ritkább dísznövénynek számított, manapság egyre többször tűnik fel elvadulva. Madarak terjesztik a magjait, melyek aztán több helyütt évelő bokrost alkotnak. Legutóbb a Gödöllői-dombság fenyveseit szegélyező ligeterdőben találkoztam tucatnyi példányával.

A legutóbbi időkig hasonlóan ritka volt az indiai szamóca. Nyáron egyik olvasónk hívta fel a figyelmet e növényre, pontosabban kérte lapunkat, hogy segítsünk kideríteni, mi is telepedett meg kertjében. Nos, ez a faj évelő, nagyjából a hajtásai egyméternyi területet is befuthatnak, melyeken a szamócához hasonló leveleket találunk, s a virágzat is hasonló, de a sziromlevelek sárgák. Az erdei szamócához hasonló méretű, de puha, szivacsos állományú, ízetlen piros termést hoz. Megenni nem szabad, mert hasmenést, emésztési problémákat okoz. Bár másik része nem mérgező, ahol kisgyerek jár ki a kertbe, ott ezt az évelőt irtsuk ki. A nagy intenzitással terjedő indiai szamócát Ázsiából hozták az európai botanikus kertekbe az 1800-as évek elején. Hazánkban 1926-ban észlelték először a jelenlétét. Ma már nedves árokpartok, folyókhoz-patakokhoz közeli térségek növénye, az ország bármely pontján találkozhatunk vele.

Egy másik olvasónk szintén levélben kérte a tanácsunkat, termést is küldött, hogy mondjuk meg, mi az, ő vadszőlőre gyanakodott. Jól tette, mert valóban azt telepített a szomszédja, ami persze átfutott az ő oldalára is, ahol a baromfijai csipegették a levelet, a termést. Olvasónk azt feltételezte, hogy állatai rendre emiatt hullottak el, ám vélhetően tévedett. Bár a vadszőlőről valóban írják, hogy enyhén mérgező is lehet, de annyira nem, hogy állatok halálát okozza. A szóban forgó növény az ötlevélkés vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia) volt, amit nálunk a legtöbb helyen repkénynek is neveznek. A repkény az árvacsalánokhoz tartozó és hasonlító, ajakosvirágú növényke, melynek levelei alig 1-2 centisek, s bár hajtásai gyorsan legyökereznek, semmi köze a vadszőlőhöz. Ez a faj szabadon szaporodik és terjed az országban, a madarak eszik a bogyóját, terjesztik a magját. A házak falára tapadókorongjai segítségével felfutó növény a japán vadszőlő, de az árudákban nevezik repkényszőlőnek is. A latin neve Parthenocissus tricuspidata: az utóbbi, háromkaréjú jelentésű szó másik elnevezésére is utal, miszerint a levele hasonlít a valódi szőlőlevél alakjához. Hoz termést, amit a rigók előszeretettel fogyasztanak, de elvadult, magról kelt egyedeivel még soha nem találkoztam. Szaporítását dugványokkal oldhatjuk meg. A felsorolt vadszőlők ázsiai származásúak, hazánkba több mint száz éve kertészeti, botanikai céllal telepítették.