Igában verhetetlen, munkabírása legendás

A hidegvérű lovak már az ókori rajzokon is feltűnnek, tömeges elterjedésüket a páncélos lovagok, illetve a nehéz lovasság kora hozta magával, minthogy megbízhatóan hordozták nagy súlyú lovasukat. Ennek leáldoztával egyre inkább a mezőgazdasági munkákban, a szállításban, illetve bányalóként vették hasznukat.

Legismertebb hidegvérű fajtánk, a muraközi kialakulása a 18. századra tehető, amikor is a Mura–Dráva mentén megjelentek elődtájfajtái a köztenyésztésben. Ennek állományát Nyugat-Európából hozott hidegvérű ménekkel igyekeztek javítani és egységesíteni, ám ez utóbbi kudarcot vallott. Mindenesetre a 20. század hajnalára számottevő hidegvérű- tenyészet alakult ki hazánkban (ez idő tájt minden ötödik ló ebbe a típusba tartozott), amely a második világháború alatt nagyrészt elpusztult, illetve leromlott. A háborút követő újjáépítés óriási vonóerő-igényét kielégítendő ismét Nyugatról hoztak hidegvérű méneket, amelyekkel egyúttal célirányos nemesítést is folytattak. Így születhetett meg 1954-re a magyar hidegvérű mint önálló fajta, melyet aztán 1972-ben muraköziként ismertek el.

A muraközi középmagas, erőteljes testfelépítésű, végtagjai rövidek, gazdagon izmoltak, szőrzete dús, patái arányosak, kemények. Színe legtöbbször pej, gyakran sárga farokkal. Átlagos marmagassága 150 centi, súlya 550–650 kiló. Szervezete ellenálló, a takarmányt jól értékesíti, engedelmes, munkabíró, megbízható.

Jelenleg két változatát tenyésztik: a magasabb, az erőteljesebb igáslónak kiváló, a kisebb, vékonyabb alkatú pedig hátaslónak is alkalmas.