A Szabad Föld Kertje: Lassan vethetünk

A fokhagymát jövőre két ágyásban fogom termeszteni, így ezeket oda ültetem, ahová az idén a paradicsom egy részét tettem. Itt ugyanis kétszeres a tápanyagpótlás: a nitrogénmegkötő borsó után a paradicsom sok érett szerves trágyát kapott. A mostani átforgatás már a harmadik ebben az évben, tehát ettől is és a trágyától is elég laza a talaj.

Zöld FöldO. Horváth György2017. 10. 21. szombat2017. 10. 21.

Kép: fokhagyma duggatás ültetés vetés 2017 10 15 Fotó: Kállai Márton

A Szabad Föld Kertje: Lassan vethetünk
fokhagyma duggatás ültetés vetés 2017 10 15 Fotó: Kállai Márton

A gondom az, hogy – a tavasszal ellentétben – ilyentájt még nincs (vagy legalábbis én nem találtam) a boltokban vetőfokhagyma. A lényeg, hogy magyar termesztésű legyen, ami jól bírja a hazai klímát.

Az ültetéshez a legnagyobb gerezdeket kell felhasználni: a tapasztalatom szerint ugyanis a kicsikből soha nem fejlődik szép termés, hiába a tápanyag, az elegendő öntözés stb. A gerezdeket 10-15 centis távolságra szoktam duggatni, 5-7 centi mélyre; a sortávolság pedig akkora, amilyen széles kapával rendelkezünk. Én a horolókapát használom, így könnyen lehet majd gyommentesen tartani a sorok közét és nem sérülnek a fokhagymatövek sem. (Ez egyébként a nálunk termesztett kapásnövényeknél alapszabály.)

Ha kell, locsoljuk be az ágyást. A hidegtől, a téltől nem kell félni: a fokhagyma már néhány fokos melegben kihajt és a fagy sem árt neki, sőt még a hó alatt is képes növekedni.

A borsónál ott mindenképpen érdemes a téli vetést alkalmazni, ahol nagyon kötött a talaj, s a tél végén még hetekig nem lehet a kertben megfelelő ágyást, magágyat, vetést csinálni, mert csak kenődik a föld.

Sokan használják az amúgy ritkán kapható télálló borsót. Lényege, hogy most elvetve a telet átvészeli, kora tavasszal nagyjából 14–20 nappal korábban hoz termést, mint a leghamarabb a földbe tett, legrövidebb tenyészidejű borsófajták. A télálló fajták bőtermőek. Aki attól tart, hogy nem bírják a telet, őket meggyőzheti a mostani, sokszor mínusz 15-20 fokos hideg utáni szezon: nálunk sem fagytak ki a 8-10 centis növénykék, szép termést hoztak.

Egy dologra kell figyelni: nagyjából február végén, március elején egyszer érdemes réztartalmú szerrel lepermetezni, mivel ekkor jöhet a borsóperonoszpóra, amely általában egy-egy foltban támad. Előbb csak néhány levelet sárgít el a gomba, majd a kis növénykék is kipusztulnak.
 

Ezek is érdekelhetnek