Világhódító tengeri

Ősi, vad formáját  nem sikerült megtalálni, pontos származási helye is ismeretlen, csak annyi bizonyos, hogy Tehuacan mexikói városban hétezer éves kukoricacsőre bukkantak, ami egykori termesztésére utal. Megjelenése után szinte futótűzként terjedt el Európában és az egész világon, előkelő helyet foglalva el az emberek élelmezésében és az állatok takarmányozásában. Közép- és Dél-Amerikában, Indiában, Afrika egyes országaiban a termés 80 százalékát ma is emberek fogyasztják, míg a Föld többi államában fordított az arány: leginkább állati takarmányként, illetve ipari alapanyagként hasznosítják.

Hazánkban is a legfontosabb gabonaféle, évek óta 1,1-1,2 millió hektár a vetésterülete. (Az őszi búza a második a területi rangsorban.)

A termésátlag az 1960-as évekig csak lassan növekedett (jó, ha elérte a 2-2,5 tonnát hektáronként), ezt követően a hibridek megjelenésének, a nagyadagú műtrágyázásnak, a korszerű vető- és betakarítógépeknek köszönhetően napjainkra a háromszorosára növekedett. (Tavaly 8,6 tonna volt a termés hektáronkénti átlaga, az idén 7 tonna várható.) Mi csaknem 90%-ban takarmányozásra használjuk, az ipari feldolgozás aránya (ami elsősorban a keményítő, az invertcukor és az alkohol gyártását jelenti) mintegy 7%. Az összes termésnek csak a 3%-át esszük meg (jó részét pelyhek formájában).

Nem túlzás: kukoricából ezernél is többféle termék állítható elő. Csak néhány fontosabbat kiemelve: csíraolajának minősége az olíváéval vetekszik, a termésből értékes enzimek, vitaminok nyerhetők, keményítője és rostjai a műanyagipar egyik alapanyaga (egyre növekszik a természetben lebomló úgynevezett bioműanyagok gyártásának aránya). A szára szárazon vagy silózva a kérődzők takarmánya, szárából és csutkájából biobrikett
készül.

A perjefélékhez tartozó kukorica
egynyári, lágy szárú, egylaki és vált
ivarú növény. Fajtáinak, hibridjeinek
száma több ezer, melyek között egészen
eltérő méretű, alakú és szemszínű
formákat találunk. Némely típusok
alig egyméteresek, de a Közép-
Amerikában élők között akadnak tíz
méternél magasabbak is. Bojtos mellékgyökerei
két méterre hatolnak, a
felszín felett a támasztógyökerek
erednek, amelyek a víz és a tápanyag
felszívásába is bekapcsolódnak.

A talajra
legigényesebb gabonaféle,
gyengéje a víz: az Alföldön gyakran
éppen a kritikus nyári időszakban
szomjazik, „furulyál” a kukorica (levelei
összepöndörödnek a hőségben).