Gyöngytyúk a vadonban?

S ha ez a merész álom nem is valósulna meg, az már bizonyos, hogy egyre gyarapszik a ma még többnyire zárt téri állományú bóbitás és keselyűfejű gyöngytyúkfajok száma Európában és Magyarországon egyaránt. Mert mind közismertebb, hogy kitűnő húsú és vadgazdálkodási szempontból is figyelemre méltó szárnyasok.

A nagy képünkön látható házi gyöngytyúk (vagy egyszerűen csak gyöngytyúk) őse Afrika Szaharától délre eső területein él, és a zárt erdőségek kivételével szinte mindenütt előfordul. Tegyük hozzá: ma még,mert a vadászat és az élőhelyvesztés miatt több területen vészesen megritkultaz állománya. Eredendően melegigényes, és minthogy az Európába telepített bóbitás és keselyűfejű gyöngytyúkok között ma már egyre több a telet viszonylag jól tűrő nemzedék, remélhető, hogy olyan állományai alakulhatnak ki, mint a jó téltűrő házi gyöngytyúknak, amely szívós és ellenálló szárnyas, ritkán betegszik meg. (Ha mégis – állítják egyes tenyésztők –, olyan táplálékot keres, amitől meggyógyul, azaz kikúrálja önmagát.) Mondhatnánk: született biobaromfi, s minthogy máig megőrizte félvad tulajdonságait, ennek megfelelő körülmények között érzi magát a legjobban. Ezt leginkábbaz ökotanya garantálhatja számára: az olyan bokros, fás birtok, amelyhez számottevő legelő is tartozik.

A jól elkülönített tartás már csak azért is kívánatos, mert aligha akad olyan szomszéd, aki hosszú távon elviseli a gyöngyösök éktelen rikácsolását (amitől állítólag még a vakond is fejvesztve menekül).