Új csúcs a Mátrán

Hegyvidéki történelmi borvidékeink közül a mátrai a legnagyobb területű, a megbecsültsége azonban elmarad attól, mint amit megérdemelne. Ezért is fontos, hogy legutóbb Szőke Mátyást, gyöngyöstarjáni szakembert választotta az Év Bortermelőjének a Magyar Borakadémia. Mit jelent számára e díj, s profitálhat-e belőle a borvidéke? – erről is faggattuk.

– A Mátraalján én vagyok itt a legrégebben. A környékben már akadnak olyan falvak, ahol egyetlen pincészet sincs, csak szőlőtermeléssel foglalkoznak. Egy-két borászat most rugaszkodik neki a munkának, de idő kell hozzá, hogy megismerjék őket. A marketing hosszú távú befektetés. Mindig mondom a fiataloknak, hogy vegyenek példát Villányról, amely kicsi borvidék, mégis óriási a híre. Össze kell fogni nálunk is, rendezvényeket tartani, vendégeket hívni, hogy bemutatkozhassunk – mondja szerényen, amikor a siker titkát firtatom. – Mindez persze nem ilyen egyszerű: szakmai alázat, maximalizmus és folyamatos technológiai fejlesztés nélkül nehéz lenne a csúcsra jutni. A szüleim is ehhez a földhöz kötődtek, meghatározó szőlőtermelők voltak a faluban, de mindent elveszítettek a téeszesítéssel. Az ő emlékük miatt hoztam létre a borászatot. Magam gépészvégzettséget szereztem, majd évtizedeken át egy ipari nagyüzemet vezettem, a szőlő szeretete mégis visszahúzott. Családunknak sokszor kellett újrakezdenie. A rendszerváltás után leültettem a fiaimat, és elmagyaráztam nekik, hogy komoly borászatot építünk. Azt terveztem, hogy lesz egy modern, acéltartályos ág, a hegy gyomrában pedig egy hagyományos, fahordós pince, ahol a nagy borainkat érlelhetjük. A gépeinket is magam terveztem.

Már az induláshoz kellett a családi összefogás, a felesége, a kisebbik fia, Zoltán is a pincészetet erősíti. Sőt, már a harmadik generációt „kapta el a gépszíj”: a borász unoka a Szőke Mátyás nevet is örökölte, sőt egy lányunokájuk szintén ezt a szakmát választotta.

Palackozhatnak-e igazi csúcsminőségű borokat a Mátraalján? Sokak számára talán kérdéses, de Szőke Mátyás bízik az adottságaiban.

– A legszebb illatos fehérborok itt készülnek a talajnak és a hegyvonulatnak köszönhetően. A kilencvenes évek végén elhatároztam, ha tudunk nagy fehéreket készíteni, akkor bizonyítsuk be, hogy lehetnek nagy vörösboraink is. A mátrai vörösborok bársonyosak, sokaknak ízlenek – magyarázza.

Maga is meglepődött, amikor a palackjai kijutottak Kaliforniába – s nem ám úgy, hogy maga kilincselt a lehetőségért, hanem ő kapott ajánlatot. Ma a boraik több mint egyharmadát exportálják. Az USA mellett Svájcba, Svédországba is szállítanak, és a királyi asztalokon éppúgy megállják a helyüket, mint a diplomáciai rendezvényeken. Itthoni nívós éttermek és szállodák az állandó vevői. A világ több pontján szerzett tapasztalatokat, rangos borversenyekről hozott haza díjakat. Szűkebb pátriájában is sokra becsülik e nedűket: többször választották Heves megye borának egy-egy palackját, holott a címért az egriekkel kellett vetekedni.

A gyöngyöstarjáni pincészetből évente 500 ezer palack kerül ki, de a mennyiséget nem akarják „felpörgetni”. Nem cél a tömegtermelés, a minőség mércéjét srófolják egyre feljebb. Szőke Mátyás az arcát is adja a hegy levéhez, látogatóikat sokszor maga kalauzolja, számára az az igazi siker, ha ízlenek a borai. A rangos díjnak, amellyel egy élet munkáját koronázták meg, azért örül különösen, mert úgy gondolja, hogy a hírverésből az egész mátrai borvidék profitálhat.