Lecövekelt úszólápok

A hosszú vajai főutcán egy horgászbotokkal és -vödrökkel alaposan felszerelkezett férfi tart hazafelé. Bosszúsan legyint, amikor a zsákmány után érdeklődünk.

– Az égvilágon semmi. És ez így megy hónapok óta. A tavaszon még akadt egy-két ponty, süllő, harcsa, de mostanában még keszeget sem fogunk. De nincs ezen mit csodálkozni. Ha megállnak a leeresztő zsilipnél, látni fogják, hogy a tóból kivezető kanális csontszáraz. A zsilip zárva, a tó mégis napról napra fogy. Egyszerűen elpárolog belőle a víz ebben a piszok nagy melegben.

Lassan az ősz derekán járunk, a horgászok legjobban szeretett időszakában, de a csaknem nyolcvanhektáros őstó hátán csupán két csónak ringatózik. Pedig van annyi belőlük, mint égen a csillag – csak épp majdnem mind szárazon. A víz tíz-húsz méterrel beljebb fodrozódik, s ha ilyen esőmentes marad az időjárás, még nagyobbra nő a szárazulat. Ám Farkas Sándor, a Szatmár-vidéki Horgász- és Természetvédelmi Egyesület elnöke biztató hírekkel vár bennünket a parton: ha minden igaz, hamarosan végeznek a tavat tápláló kút javításával, s attól kezdve folyamatosan friss vízzel duzzasztják majd a medret. Nem csak a horgászok és a halak szempontjából fontos esemény ez. Az Alföld egyik legnagyobb természetes úton kialakult tava igen sok növény- és állatritkaságot rejt, melyeket szintén megviselt az elmúlt hónapok víztelensége.

– Februárban 110 centiméteren állt a vízszint, amit a kút folyamatos üzemeltetésével június derekára felvittünk 150 centire, ám akkor meghibásodott a kút, a vízszint pedig azóta nyolcvan centit esett – mondja az elnök.

Pontosan húsz éve volt hasonlóan kritikus a helyzet, amikor alig ötven centit mértek, ráadásul kút sem volt, ahonnan pótolni lehetett volna a vizet. Az akkori környezetvédelmi miniszternek köszönhetően aztán kutat fúrtak, a vidéket pedig természetvédelmi területté nyilvánították, de így is három évnek kellett eltelnie, hogy nagyjából visszaálljanak az eredeti állapotok. A tó igazi értékét jelentő úszólápok azonban azóta is annak az aszályos évnek a levét isszák: ma már csak kevés úszik belőlük a vízen, a többi egyszerűen lecövekelt, mert az időközben rajtuk megtelepedett bokrok, fák gyökeret eresztettek, s a kis vizeken a talajhoz rögzítették a szigeteket.

Az idén is tragédia fenyegetett, pedig az egyesület minden tőle telhetőt megtett. Polietilén csöveket helyezett a tóba, azokon keresztül levegőt pumpáltak a vízbe, hogy meg ne fulladjanak a halak. Akváriumot csináltak a tóból, miként az elnök mondja, ám ezt sokáig lehetetlen fenntartani, ráadásul igen drága módszer, az egyesületnek pedig nincs sok pénze. A nyári szivattyúzás és a kút működtetéséhez történő hozzájárulásuk amúgy is alaposan megterheli a kasszát, ami a halasításon fog lecsapódni. Szerencsére az állomány stabil, különösen híres a tó a harcsáiról, süllőiről, de azok kifogásához alapos helyismeret szükséges. A kapitális példányok ugyanis majdnem mindig a szigeteket övező akadókon tartózkodnak, ahonnan csak kivételes tudással lehet elővarázsolni őket.

Az elnök szerint ugyan az október mindig a legveszedelmesebb hónap, mert akkor a legnagyobb a tavak vízvesztesége, de a tagsággal együtt reménykedik, hogy néhány napon belül elkészül a korábbinál is nagyobb teljesítményű kút, s ha lassan is, de kezd feltöltődni a tó. Ez már azért is jó lenne, mert a szabolcsi kisváros önkormányzata a fellendülő turizmusra alapozva pihenő-, illetve bemutatóházat tervez építeni a tó mellé, amely éppen az utóbbi években kezdte visszanyerni korábbi vonzerejét.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE