Életeket rejtő rengeteg

Külön fejezet tárhatná fel a nádasban és a nádasból élő pákászok mindennapjait, nemkülönben a nád hasznosításának sokféle módját a régi időktől napjainkig. De külön könyvet érdemelne maga a növény, mint a világ egyik legismertebb és legelterjedtebb évelő fűféléje is.

Igen, a nád fűféle, még ha nem is tipikus. Az állóvizek parti termőhelyeinek legfontosabb állományalkotó faja, ahol 2 méteres vízmélységig képes megmaradni. De a mocsarakban, nedves réteken, lápokon, láperdőkben is kiterjedt állományaival van jelen. Mereven felálló szárú, 1–4 méter magasra növő évelő lapos, szürkészöld levelekkel, amelyek széle metszően éles. Virágai visszahajló bugában nyílnak, melyekből temérdek mag képződik (a nádi madarak örömére), ezek többsége azonban nem csíraképes. A víz alatti száron olyan mikroszervezetek képeznek élő bevonatot, amelyek nagyban segítik a vizek öntisztulását. Emellett a nádas nagy szerepet játszik a tómeder föltöltődésében is azáltal, hogy megköti az üledéket.

A nádasok világa számos állatfajnak nyújt életteret, menedéket. A különböző férgek, rovarok, nadályok seregei mellett sok madár otthona, melyek egy része a fészkét is a nád erős szárára építi. A kis énekesek mellett, mint a nádirigó és a nádiposzáta, a nagyobb testű gémeknek, kócsagoknak szintén hazája, de itt éli rejtett életét a guvat és a vízi csibe is. Ősszel a délre induló füsti fecskék ezreinek nyújt átmeneti éjszakai szállást a nádszál, télen a kék cinegék járják a rengetegét, rovarlárvák után kutatva.

A learatott nád kévékbe kötött, elfásodott, üreges szára régóta fontos tetőfedő anyag. Egykor rövid nyelű és pengéjű kaszával (kocérral) aratták, napjainkban géppel, aminek legjobb módja, ha a befagyott tó jegén végezhetik. A tetőfedő nád már alig keresett, a nádpalló és a nádszövet azonban kelendő ma is.

RÉSZLET HERMAN OTTÓ A MAGYAR HALÁSZAT KÖNYVE CÍMŰ KÖNYVÉBŐL