Nélküle ízetlen az élet

Jelentőségét mi sem fejezi ki jobban, mint hogy számos nemzet máig élteti a hagyományt: kenyérrel és sóval fogadja vendégeit.

Noha a só fűszerként közismert, sokkal több annál: életszükséglet. Sejtközi folyadékot adó oldatként jelen van a Föld élőlényei döntő többségének szervezetében. További különlegessége, hogy tartósít: gátolja a romlást előidéző mikroszervezetek életműködését az élelmiszerekben és az emésztőrendszerben egyaránt. Bármennyire is nélkülözhetetlen, nem kell sok belőle, hiánya éppúgy egészségtelen, mint a túlzott bevitele. Szervezetünk napi igénye 5-10 gramm (egy teáskanálnyi), ehhez képest 20-25 gramm az átlagfogyasztásunk. Fűszerként, eltalált mennyiségben használva, kiemeli a fűszerezett ételek ízét, túlsózva viszont elnyomja.

Napjaink szóhasználatában a mindennapi só a konyhasó, amely jellemzően bányászott (kősó) vagy tengeri eredetű. A minőségi konyhasó adalékanyagot is tartalmaz, például jódot, amire hazánkban különösen nagy szükség van, mivel talajaink és így a termelt élelmiszereink is jódban szegények. A tengeri só ásványi anyagokban gazdagabb, mint a konyhasó, mivel ez utóbbiból számos ásvány eltűnik a feldolgozás során. A tengeri só is finomítatlan formájában tartalmazza a legtöbb ásványi anyagot. (Egyik extra változata a 72 órán át füstölt tengeri só.) A Himalája-só, amely nálunk is kezd ismertté válni, azért értékes, mert több mint 80-féle ásványi anyag van benne. Az egyik legkülönösebb és legritkább változat a perzsa kék só, amely különösen gazdag kalciumban, káliumban és vasban. Észak-Iránban bányásszák, a frissen kitermelt só kezdetben erősen sós, később ez enyhül, már-már édeskéssé válik, olyannyira, hogy desszertek ízesítésére is alkalmas.

FOTÓ: CHAPUT FRANCK, AFP/HEMIS.FR