Aki nyitott a szokatlanra, jól érzi itt magát

– Megölelsz? Mosolygós középkorú férfi áll előttem a nagy augusztusi forróságban félmeztelenül és tárja szélesre a karját. Meglep a kapcsolatteremtésnek ez a Gyüttment Fesztiválon is kétségtelenül egyedi módozata, elvégre sosem láttuk egymást korábban. Mozdulatát látva talán ezért nagy a tanácstalanságom szándéka felől, és arra gondolok, hogy a meditáció egyedi formáját gyakorolja.

– Megölelsz? – ismétli. Miután az általa ajánlott módon barátságot kötünk, az Egerszalókról érkezett Pásztor Gyula és én, érdeklődésemre készségesen vázolja életének folyását, kezdve a fővárosi zenészi lét minden örömét és keservét, az éjszakázás embert próbáló válfajait.

Többször is ájultan esett össze az utcán, ezért életmódváltásra határozta el magát, vidékre költözött az egyik barátjához, Egerbe jár be, ahol zenét tanít. Itt, a Sötét-völgyben csendmeditáció vezetésére vállalkozott.

A Gyüttment Fesztiválon amúgy azonnal otthon érzi magát az, aki egy kicsit is nyitott a szokatlanra. Az alapnak számít, hogy nő és férfi, fiatal és idős tegezi egymást. Amúgy erre, mármint a tegeződésre már a zsúfolásig telt parkoló – mert a gyüttmentség miért is jelentené azt, hogy az ember mindenképpen kitegye magát a tömegközlekedés nyűgének? –, tehát a parkolóból a táborhelyig vezető széles út is ráhangol, a feliratok is ezt a formát alkalmazzák: Hagyd lebomlani! Gondold újra a hozzáállásod!

Köszönjük, hogy az otthonunkba nem hozol be és nem hagysz itt szemetet! Aláírás: az állatok és a növények. Meg még: Egyszerű élet, összetett boldogság! Valamint: A jólét a legnagyobb környezetszennyező. És akkor hadd osszam meg a kedvencemet is: All you need is less.

A szellemes szójáték a Beatles halhatatlan dalára hajaz, ami, ugyebár: All you need is love. Vagyis: Minden, amire szükséged van, az a szerelem. A gyüttmentek ezt módosították szerelem helyett kevesebbre. Filozófiájukat végül ebben a frappáns szójátékban foglalom össze.

Gyulával egyébként a gyógyító réten futottam, pontosabban ölelkeztem össze, közvetlenül egy jurta mellett, amire a köpölyözés szót függesztették. Mivel ilyesmiben sosem volt részem, persze, hogy felhasalok egy ágyra, ahol Fresz Zsuzsa kozmetikus, jelenleg a Tolna megyei Bikácson élő kertészkedő, tehenet és mangalicát tartó hölgy, a hátamra erősít néhány harang formájú eszközt, amiből a levegőt kiszívva vákuumot hoz létre, majd az így keletkező piros foltok erősségéből különböző szerveim gyulladását diagnosztizálja.

Hogy miket, le sem írom, mert szeretném mihamarabb elfelejteni, mielőtt még kedélybeteggé válnék a tudomásomra hozott bajaim sokasága miatt. Amúgy Zsuzsa is igazi keresőnek tűnik, kozmetikusi végzettségével hosszabb ideig tartózkodott Németországban, majd végül vidéken kötött ki. És ha már keresés: „Keresünk 10 000 embert” – olvasom egy másik sátron a feliratot.

– Ha lenne száz olyan közösség, egyenként mondjuk száz emberrel, akkor az már jelzésértékű lehetne a kisközösségek életképességét illetően – magyarázza a sátor előtt a Budaörsről érkező Pestovics Ági. Meggyőződése szerint ugyanis az igazán jó válaszokat a mai életforma fenntarthatatlanságára a kisközösségek tudnák adni.

Ezek nincsenek településformához kötve, ugyanúgy lehetnek ökofalvak, mint úgynevezett co-housingok. Vagyis olyan közösségi lakhelyek, ahol a lakók bizonyos feladatokat közösen, közösségi tulajdonban lévő eszközökkel végeznek, akár csak a nagyobb hatékonyság vagy az alacsonyabb fogyasztás, költségek kedvéért.

A kisközösségekhez éppen úgy hozzátartozhatnak a gyerekek kinőtt ruháinak továbbadására szerveződő szülői csoportok, mint a termelői piacok fogyasztói vagy a közösségi kertek művelői. A lényeg, hogy minél többen szerveződjenek, s találják meg a maguk számára azt az egyedi módszert, amellyel a környezetet kevéssé terhelően tudnak létezni maguk és egymás örömére.

Úgy tűnik, itt minden más, mint egyéb fesztiválokon, még az étkezés is. Aki akarja, megfőzheti az étkét maga is az erre az alkalomra épített kályhákon, ehhez útmutató is olvasható azok számára, akik még sosem használtak ilyet: a vékony gallyal kezdd, és csak utána tedd rá a vastagot. A többség persze az előre elkészített étkekért állhat sorba, föltéve, ha hozott magával tányért…

A fesztivál felhozatala – mármint a témák, előadások, tanulási lehetőségek sora – ígéretes, legalábbis a Zengő színpadon (értsd: sátorral fedett gyep, ülőpárnákkal, lócákkal, hangosítással) elhangzottak szerint. Ugyanúgy ismerkedhetnek a fesztiválozók például a környezettudatos építészettel, mint a földműveléssel:

– Nem működik a közösség, halljuk sokszor. Ha aztán az okok mélyére ásunk, rendre azt találjuk, hogy nem működik a gazdaság. Mert nem értenek hozzá a közösség tagjai – indokolja a tudás megszerzésének fontosságát a szervező.

– Mi a mátkafogót kínáljuk – veszi át a mikrofont Eisler Kornél, oldalán párjával, Schnierer Katival –, vagyis lehetőséget az ismerkedésre, azok számára, akik szeretnének párt találni maguknak a fesztiválon. Kornél piros szalagokat is körbead, azokból egyet-egyet a csuklójára erősíthet az, aki ilyen módon is szeretné jelezni, hogy kész a párkapcsolatra.

Amúgy mindennap találkozási, beszélgetési lehetőséget is kínálnak szervezett foglalkozás keretében. Most, az első nap még külön a férfiaknak és külön a nőknek. Naná, hogy kíváncsi vagyok egy ilyen beszélgetésre, ezért a megadott időpontban megérkezem egy nagy fa alá, ahol meglepően sok férfi alkot kört, hogy elmélyüljenek az önismeretben.

Ahogy a beszélgetésből kiveszem, a többség már túl volt (jó) néhány kapcsolaton. Mit mondjak, azt hiszem, nem érezném jól magamat a bőrömben ebben a bő órában, ha nőnek születek… A hangadók többségének sok jó szavuk nincs róluk… Kár, hogy valószínűleg sosem tudom meg, hány tartós kapcsolat születik ebben a néhány napban.

Kati és Kornél mindenesetre egy korábbi Gyüttment Fesztiválon ismerkedett meg két éve. Mindketten fővárosiak voltak, ahonnan főleg a nagy nyüzsgés és a zaj miatt már közösen költöztek verőcei bérleményükbe. Munkavégzésüket ez nem befolyásolta.

Kati blogot vezet Ébredő szexualitás címmel – ahogy mondja, van már 30 ezer olvasója – így tehát már kérhet pénzt egy-egy interjúalanyától, ha meg akar jelenni nála –, a lényeg viszont, hogy ez a munka bárhonnan végezhető, ahol van internet.

– Azért is örülök a mátkafogó programnak, mert egyedül nem megy az életmódváltás, ez a tapasztalat. Az csak megkeseredéshez vezet, amibe bele lehet zakkanni. Kedves fiatal hölgy ül velem szemben a gyepen, Csatlós Regina, hatalmas pocakkal. Amikor kerestem, többen említették, hogy bizonyára pihen, vagy már a kórház felé tart…

– Van még néhány hetem a szülésig – hallgatja nevetve a beszámolómat. Regina amúgy a fesztivál főszervezője.

– Minden évben az ország más szegletében gyűlünk össze, hogy senki se maradjon ki a távolságok miatt. Elsősorban azokat szeretné egybegyűjteni, akik kacérkodnak a vidéki élettel, vagy már el is jutottak odáig. Ilyenek pedig sokan vannak.

Sokan, legfeljebb a bátorságuk hiányzik egy ilyen döntéshez. És hogy mi a baj a városi élettel? Regina úgy látja, hogy pazarló és fenntarthatatlan, és az értékrendje is hibás. Vidéken még jobban megbecsülik az értékeket. Pontosabban a lehetőségek jobbak rá.

Mert a falvakban is egyre többen hagynak fel a kertjeik művelésével, vásárolnak amúgy megtermelhető élelmiszereket a boltban, és vég nélkül nézik a sorozatokat a tévében. Nem beszélve az egyéb függőségektől.

– Az persze nem elég, ha valaki kiábrándult a városi életből – avat tapasztalataiba Regina. – Mert akinél csak ennyiről van szó, az falun sem fogja találni a helyét, összeveszik mindenkivel, és végül visszamegy. Tudni kell azt is, hogy miért jó vidéken. Regina pedig tudja.

Az egyetemen társadalomtudományokat és lélektant tanuló hölgy biztos egzisztenciát épített az egyik multinál, kiváló keresettel, amiből tellett egzotikus utakra is. Mégis érezte, hogy nincs a helyén, s vágyott az életformaváltásra. A nagy elhatározás az egyik délszaki utazása során érett meg benne, valamelyik dzsungel mélyén, ahol érezte, hogy mekkora és milyen összetett rendszer parányi alkotóeleme valójában.

Itthon aztán, Pécsely határában vásárolt egy háromhektáros ingatlant, ahová felállították a párja jurtáját, s ahol élnek most már több éve, s tanulják a vidéki életet, művelik kertjüket, igyekeznek a lehetőségek szerint önellátók lenni.

– Mit szóltak a nagy váltáshoz a barátaid?

– Mindenki csodálkozott és óvott tőle, a szüleim, a barátaim, a munkatársaim. Nem is nagyon értették, hogy miért hagyom ott a biztos és jó keresetemet. Magyaráztam nekik, hogy nem az az igazi érték, amit addig teremtettem, ráadásul nem is tartható fenn sokáig.

– És a baba? – nézek Regina pocakjára.– Megkapja azt a jurtában, ami egy babának szükséges?

– Mindent meg fog kapni, amire szüksége lesz, hogy boldog baba legyen – mosolyodik el.

– Nemrég volt kint nálunk a védőnő, és azt mondta, ha gyerek lenne, ő is ilyen helyen szeretne felnőni.