Kócsag és kalap, avagy a hazai természetvédelem története

Hat esztendővel azután, hogy a Kis-Balatonon megkezdődött a gyakorlati magyar természetvédelem: új fórumot nyert a szakma. Elindult a Kócsag című madártani és madárvédelmi évnegyedes folyóirat, a Magyar Ornithologu­sok Szövetsége és a Tiszántúli Madárvédelmi Egyesület hivatalos közlönye. Dr. Szalóki Navratil Dezső egyetemi magántanár főszerkesztésével és a gróf Bethlen István vezette kormányzat támogatásával.

A kiadvány a korra jellemző cirkalmas, neobarokk pátosszal hálálkodik az 1928. tavaszi első számban: „Egy kis lelkes csoport összekovácsolta a magyar ornithologusok szövetségét, amely Herman Ottó szellemében akarja egyesíteni a vadász-, erdész- és gazdásztársadalmat az ornithologusokkal. E nehéz munkában segítőkéz nyúl feléjük. Lelkesíti a tábort, anyagiakkal jön segítségükre, és serkenti őket egy lap, a »Kócsag« kiadására.”

Az orgánum tehát a Horthy-kor hivatalosságainak istápolásával és ösztönzésére született meg. A keresztény-nemzeti éra vallás- és közoktatásügyi tárcavezetőjének gondoskodásával. Mint írják: „E segítőkéz a magyar Kultuszminiszter keze, a nagy Organizátoré, gróf Klebelsberg Kunoé, kinek nevét aranybetűkkel írja fel a történelembe nemcsak a magyar kultúra, de a kulturvilág összes ornithologusa is.”

Ám nemcsak a historikus utókor, hanem a kortárs kritika is mostohán bánt az érdemekkel. Bajcsy-Zsilinszky Endre szócsöve ellenzékbe sodródott jeles értelmiségiek, írástudók szellemi műhelyeként működött. Szabó Dezső, Féja Géza és Józsa Attila is publikált hasábjain. Hiába lelkendezett a Kócsag beköszöntője, hogy a Bethlen-kabinet a tihanyi magyar biológiai intézetben helyet ad egy madárvárta felállítására, hogy a Kis-Balaton lecsapolása ellenére a mocsárvilágot megmentse a kócsagpusztulástól: az Előörs szeptember 16-i száma politikai támadásra használta fel a témát.

Méhelÿ Lajost, az intézményes embertani kutatásokat sürgető nemzetközileg is ismert zoológust idézi. Imigyen: „a magyarnak nem hal-, hanem fajbio­lógiai intézetre van szüksége. Erre a célra, minthogy már megvan, teljesen alkalmas volna a tihanyi palota, csak ki kellene belőle takarítani, ami nem odavaló és meg kellene tölteni azzal az ihlete tartalommal, mely egy fajára büszke, testben-lélekben ép és hazafias érzésü nemzet faji zsolozsmája lehetne.”

A Klebelsberg Kúnó által 1927-ben alapított intézmény után magát a Kócsag című tudományos szemlét is célba vette a radikális orgánum. Kócsagvédelem című ironizáló cikkükben ugyan fájlalták a nemes kócsag pusztulását, de mint az írás fogalmazott: „Merészeljük azonban azt hinni, hogy Magyarország nem sokkal lesz szegényebb (hát lehet még szegényebb?), ha az utolsó kócsag-példány kitömve bekerül a Nemzeti Múzeum állattárába.” A lap színvonalát is bíráló sorait így zárta a (-ó-n) szignó mögé rejtőző szerző: „A »Kócsag«-ot tűzzék a tihanyi kócsagvédők oda, ahová való: kalapjuk mellé.”

A lapot készítők azonban máshogy gondolták. A természetfilmjeiről híressé lett Homoki Nagy Istvánnal kiegészülő gárda 1943-ig képviselte az eszmét, amit vallott. Azt, hogy a kócsag a legszebb és legjellemzőbb alakja a hazánkra amúgy is jellemző vízimadár-világnak.