A balatoni berek büszkesége

Kilencven esztendeje, 1931-ben jelent meg Kaán Károly korszakos kötete: Természetvédelem és természeti emlékek című művét a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére írta. A vaskos-tartalmas mű születése pillanatában klasszikussá vált. Akkoriban már kilenc esztendeje szolgált Gulyás József, a kócsagvédő Kis-Balaton-őr. Tudományos munkatársa, Warga Kálmán gyönyörű fényképe is helyet kapott e kötetben a balatoni berek büszkeségéről, a nagy kócsagról.

A természetvédelem jelképévé vált nemes szárnyas jövőbeli sorsát imigyen latolgatta a neves szerző: „A Kis-Balaton lecsapolásával a madárközösségek egyik elsőrendű tanyája tűnnék el, és eltűnnék vele a nemes kócsag legkiválóbb tenyészőhelye, ha törvényes intézkedések még mielőbb és még idejében nem gondoskodnak egy alkalmas részletnek érintetlen fenntartásáról!”

A szerző nemzetközi körképpel exponálta a hazai viszonyok beállítását. A pillanatfelvétel így mutatta be az itthoni helyzetet: „Magyarországon a természetvédelem rendezetlensége folytán, a szónak szorosabb értelmében vett és minden időkre megfelelően biztosított védelem alá kevés helyet rendeltek.” Így is volt. A Kis-Balaton egy világháború, két évtized és három rendszerváltás múltán, 1951-ben került be a természetvédelmi törzskönyvbe.

Bethlen István miniszterelnök lemondásának másnapján a Magyarság című orgánum névtelen cikket közölt. Az 1931. augusztus 20-i szám az új női kalapdivatról sóhajtozott. „Hogy történt az, hogy ily parányi vagy és oly nagy az árad. A kócsag, mely rajtad fehérlik, szintén oly kicsi. S minél kisebb, annál drágább.”

Pár hónappal később az újság képes mellék­lete gazdagon illusztrált, ko­lumnás anyagot közölt. Immár nem divatban, nem pengőben mérték a kócsagtollat. Egész oldalt szántak nemes, hófehér madarunk nádi rejtekének. Tudatták az olvasóközönséggel: nálunk a kócsagot védi a törvény, de Dél-Európában – Szerbiában (azaz Jugoszláviában – a szerző), Albániában és Görögországban – nem. Majd hozzáfűzték: „És ez az oka annak, hogy a nemes kócsag száma nem emelkedik. Ha pedig el fog tűnni egyetlen ősmocsarunk, eltűnik őseink kedvelt madara is.” Ezzel a borúlátó jóslattal zárult a konzervatív orgánum cikke.

Okkal. Hat esztendővel később ugyanis Warga Kálmán felidézte szomorú tapasztalatait. Három okra vezette vissza a hazai kócsagok megfogyatkozását. A kultúra terjedése és a lecsapolások mellett a „lelketlen dísztollvadászatokban” látta egykor virágzó telepeik pusztulása fő okát. Közlése szerint 1931-ben mindössze két pár nagy kócsagot látott a Kis-Balatonnál. Mennyiségük az őrzés óta is hullámzó, állapította meg keserű tényszerűséggel.

Erre rímelt Kaán Károly nagy könyvének megjegyzése: „Kétségtelen, hogy egy őrnek is hasznát látja a madárvédelem a Kis-Balatonon, mégis nem szorul bizonyításra, hogy ekkora terület védelmére több őr volna szükséges.”

Mindez mára múlttá enyészett. A huszadik század végétől háborítatlan, nemzeti parki nyugalmat biztosít a területnek az állam.