Dió örökzöld hajtásai

Fekete mocsárvíz, zöld zsombék, fehér nagy kócsag és „Dió”. Gyakorlati természetvédelmünk kezdetének címszavai. Azé a hivatásé, mely a Kis-Balaton gémtelepeinek őrzésével indult útjára. Az utolsó címszó nem a növények országába és a zárvatermők törzsébe tartozott rendszertanilag. Ez a Dió a magyarok országának és a tollforgatók törzsének szülöttje volt. Diószeghy Miklós fővárosi bohém és vidéki riporter volt egyszemélyben. Ez utóbbi minőségében pedig hazai zöld históriánk krónikása. Korhely kortanúja, s kobzosa. 
Ő az, aki az elenyészett Időn át is üzen a mának. Kócsagország állandó riportere volt hajdan, művei dokumentumértékűek immár. Írásai segítségével bogozhatjuk szét a múlt összecsomósodott szálait. Izgalmas opuszaiból tudjuk, hogy dolgozott a Kis-Balatonnál hazánk első természetvédelmi őre, Gulyás József. 
Nagy Lajos (1883–1954) A menekülő ember című önéletírásában rosszallóan emlékezett meg egykori lakótársáról. Arra biztatta az írót állítólag, hogy cik­kei­ben mondjon nagyokat, elégítse ki az olvasók szenzációéhségét. Ha igaz, ha nem, természeti értékekről szóló írásaiban ennek a filozófiának nyoma sincs. Tárgyszerű, ám színes lenyomatai a berek élővilágának, hazánk szépségeinek. A kegyelmes úr című elbeszélése is finom korrajza a Horthy-korszak társadalmának. Ebben a felsőbb kasztok – alulról jött igazi tehetséggel szembeni – lenéző tartózkodását ecsetelte. Nem csoda, ha szociálisan érzékeny, nemzeti szellemű lapoknál vállalt állást. S folyamatosan tudósított a madárvédelem, a szárnyait bontogató természetmegóvás ügyéről a két világháború közötti érában, negyedszázadon át. 
Ahogy munkájáért első természetőrünket is csúfolták a helyiek Vörsön, úgy Diót is megmosolyogták munkatársai Budapesten, ha zöld tintába mártotta tollát. Írótársa, Illés Endre (1902–1986) imigyen fogalmazott Az emlék című, 1955-ös írásában: „Sebtiben lefirkantott, jelentéktelen, avas cikkei jelentek meg kutyaszépségversenyekről, az első hóvirágról, budai kiskocsmákról, a befagyott Dunáról, a tihanyi visszhangról, Kisasszony napján a búcsúzó fecskékről és a többi, fanyalogva fogadott, »örökbecsű« témáról.” 
Persze voltak, akik kedvelték a bohókás, humoráról ismert tollforgatót. Nemcsak kócsagos, de kótyagos társakra is lelt. Babay József (1898–1956) Rózsafabot című regényéből nagy sikerű filmet forgattak Szeleczky Zita (1915–1999) főszereplésével. A neves alkotó barátjával, Diószeghy Miklóssal szokott „öblögetni”, mégpedig elég gyakran és tartósan. Legalábbis így emlékezett a Chicago és Környéke 1971. október 9-i száma. Verset is költött hozzá Sértő Kálmán (1910–1941) is a Diókához című, Diószeghy Miklósnak ajánlott, poharazgatásos poézisében: 
„Bor, búza, békesség, / Bor az lehet hétszer, / Lehet hetvenötször, / Ötszázhetvenhétszer, / Nem megyünk mi a szomszédba / Kérni, torkot, / Leinnánk tehénről / Szarvat, rézkolompot. / Ki jobb magyar nálunk, / Csal a mellvetése, / Sűrű mibennünk a / Bánat ébredése. / Ritka mibennünk az / Öröm születése. / Ivásunk jó Isten / Áldása, verése…”