Zöldebb lesz hazánk e szeglete

Ócsa. A freskótöredékes templom vastag falai óvnak az ősztől. Még nem költözött be a hideg. Kint már csípős a szél. De a mind zordabb időt áthevíti az izgalmas valóság, hiszen időutazásra indulunk. A kora középkorba, amikor két nagy európai építészeti irányzata vált itt eggyé. A francia premontreiek gótikája ugyanis a honi román stílussal párosult, ritka szellemi ötvözettel gyarapítva múltunkat. Nyolc évszázad kőszemei innen nézik öregfalu ékét, a nádfedeles Ócsai Tájházat. Itt jubilált a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság turjános déli fertálya. 

Ötvenesztendős fennállását ünnepelte az Ócsai Tájvédelmi Körzet az Árpád-kori tornyokkal szemközti épületegyüttesben. Az Alföld és a Gödöllői-dombság találkozásánál, ide tartozik Ócsa község és az őt körülölelő Turjánvidék is, jelenleg 3645 hektár területen. A kijelölés célja egyértelmű volt, megőrizni a mocsarak, turjánok, láperdők és rétek élővilágát, valamint a környék kultúrtörténeti értékeit, az ócsai öregfalut középkori templomával, a jellegzetes pincesort és a temető kopjafás részét. 

Az évfordulón Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár bejelentett egy most induló beruházást. E fejlesztés célja az ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által mintegy 791 és fél hektáron javul majd az élőhelyek állapota. Zöldebb lesz hazánk e szeglete. Az elmúlt ötven évben számos szakember, természetőr, kutató, gazdálkodó és önkéntes dolgozott azon, hogy ez az egyedi lápvilág fennmaradjon. A térségben vízmegtartási munkálatok zajlottak, a cserjéseket visszaszorították, a gyepeket legelőállat-tartással tartják fenn azóta is. A hatalmas erőfeszítéssel zajlott munkálatoknak köszönhetően az Ócsai Madárvárta országos jelentőségű kutató- és madárgyűrűző központtá nőtte ki magát, az Ócsai Tájház pedig a népi építészet és hagyományőrzés fontos bázisa lett. Az ócsai lápvidék élővilága is egyedülálló, itt él a fokozottan védett pókbangó, a ritka illatos csengettyűvirág, az ezüstsávos szénalepke, a fekete gólya, a haris, a láp hűvös zugain megpihenve az elevenszülő gyík, és egy jégkorszaki reliktumfaj is. Az új program révén vízvisszatartó műtárgyak, tápcsatornák, szükség esetén napelemes szivattyúk is fogják segíteni a vízborítás fenntartását Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Nagykáta, Tápiószentmárton térségben. A fejlesztés célul tűzte ki a meglévő természeti értékei megóvását és a táj ellenállóbbá tételét a jövő szélsőséges éghajlati változásaival szemben. A kivitelezés során mérnökök, természetvédelmi szakemberek és helyi vállalkozók együtt dolgoznak, így a projekt a térség gazdaságát is erősíti, munkahelyeket teremtve – tudatta a terveket az Agrárminisztérium képviselője. 

A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság közös munkájának sikere pedig az 1974 óta védett rákosi vipera visszatelepítése volt, amely egykor természetes lakója volt e vidéknek. A kígyót a neves tudós, Méhelÿ Lajos (1862–1953) írta le a tudomány számára 1893-ban. E tisztelgő sorokkal rá is emlékezünk.