Zöld Föld
Kecskére káposztát
Csoóri Sándor zöldjében
Kép: Csoóri Sándor verseiben és esszéiben a természet nem csupán díszlet, hanem lelkiállapotának kifejezője, Fotó: Nagy Lajos, Forrás: MW
Tépelődő töprengései tanítottak. Arra, hogy jól rágjuk meg a szellemi táplálékot. Ha eleget forgattuk a szánkban, s jól őrölt az állkapcsunk: emésszük is meg a napi betevőt. Ha felszívódott a hasznos tápanyag, ne rágódjunk rajta. Nyerjünk belőle újabb energiát, hogy ki tudjuk mondani a kimondhatatlant. Hiszen a langyosat az Isten is kiköpi. Népi írói indíttatása: a természethez simuló ember paraszti világából vétetett. Csoóri Sándor zöldjébe, csöndjébe vezet az utunk. Felidézve gondolati flórájának szerteágazó indáit. Tíz esztendeje távozott e földi létből. Költői életműve halálában is örökzöld marad. Nyolcvanhat esztendő rendeltetett neki.
Ezerkilencszázharmincban született. Indulását a vidéki környezet határozta meg. Töredék című 1980-as esszéjében így írt ifjúkoráról:
„[…] nekem, parasztnak, zörgött annyit éjszakánként a kukoricalevél, pattogott annyit fejem fölött a nádtető, a zsupp, hogy a természet száraz neszeiből egy életre elegem legyen.”
Őszinte vallomás. Családi vonás: osztályának röghöz kötődése. Közelsége a natúra rendjéhez. Ami adatik, az szinte közömbös. Vagy inkább természetes, magától értetődő. Csak úgy van.
„A határt: a réteket, a diófás, az akácfás dűlőket, a dimbes-dombos irtásokat, melyekhez gyermekkoromban százféle képzet is odatapadt, de a természet képzete soha.”
Hát így.
Az idők aztán borrá érlelték a mustot. Idővel szétterebélyesedett benne a múlt. Gaia ritmusát zengte. „A mai ember sajnos csak természetvédő s nem természetrajongó lehet. Gátolt és gátlásos. A természethez kötődő vonzalmairól talán még nehezebben tudna beszélni, mint zavarokkal küzdő nemi életéről.”
Természet és líra című 1985-ös írásában meghökkentő is sorokra lelünk. Mondatainak az ad fehérben játszó nemesopál ragyogást, hogy az egypárti vörös rendszerben jelentek meg:
„Vannak természetvédő próféták s pártok, akik már évek óta Jeremiás hangján jövendölnek a pusztulásba döntött folyókról, erdőkről, óceánokról. Minden mondatuk ezerszeresen igaz és drámai. Tudom, hogy hozzájuk kéne csatlakoznom, mint egyedüli párthoz, amelynek a programját föltétel nélkül elfogadnám. De mert Magyarországon nincs ilyen párt, az ember marad magának s a természethez való viszonya személyes és meghitt viszonyként lombosodik benne.”
A meghittségbe azonban diszharmónia vegyült. Az embert körülölelő éra romlása okán. Kezemben zöld ág című verseskötetében jelent meg Verődöm, vonszolódom című alkotása. „Az erdők megfeketedve állnak alattam”, írta, majd imigyen folytatta a mindegyre áradó pusztulás elemeinek számbavételét: „[…] mögöttem mintha kipusztult madárfajok tolla / kavarogna a vörösödő alkonyatban.” Féltő aggódása művészetét is belengte. Gyökereibe kapaszkodva. Természetábrázolása ezért a népi származástudattal fonódott össze. Aztán beköszöntött a harmadik évezred. Korszerűtlenné váltak elmélkedései. Mert új Babilon épül. A közös eredet és alkat értéke tűnőben. Hagyatéka idővel végleg lemállik a rút szibarita vázról. Sírhantját fekete szikla nyomja agyon, kagylóhéjba bújt enyészet.
Ez is érdekelhet
