Örökre gyerek maradnék

Csonka András kisgyerekkorától a színi pályára készült.

13+1Puskás Kati2024. 04. 08. hétfő2024. 04. 08.
Örökre gyerek maradnék

Csonka András kisgyerekkorától a színi pályára készült. Édesapja, Csonka Endre az egykori Vidám Színpad tagja volt évtizedekig. 1985-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Szinetár Miklós osztályába járt. Az országos ismertséget a Família Kft. hozta meg számára: egy ország zárta szívébe Pici szerepében. Bár prózai szakon végzett, sok musicalszerep fűződik a nevéhez. A musicalszínjátszás két fellegvárában, az Operettszínházban és a Madách Színházban is szívesen látott vendég. Az operettben látható volt többek között a Funny girl, a Hotel Menthol, a Szépség és a Szörnyeteg, a Kán-kán, az Abigél, a Szép nyári nap című musicalek főszerepeiben, valamint a Viktória, a Cigányszerelem és a Csókos asszony című operettekben. 1997-ben valóra vált régi gyerekkori álma, és saját lemeze jelent meg. A '60-as, '70-es, '80-as évek legnagyobb slágereit feldolgozó lemez hat hét alatt platinalemez lett. 2003-ig további 3 lemeze és egy best of válogatásalbuma látott napvilágot. 


1. Hogyan érez szülőhelyével/lakhelyével kapcsolatban? 
– Sírig tartó szeremmel viszonyulok a budai Naphegyhez. A bölcsőben indult és a sírig tart ez a vonzalom. Az I. kerületben születtem, itt nőttem fel. Harminchárom évesen itt vásároltam meg az első lakásomat, gyakorlatilag a szülői házzal szemben. Ez a környék a mindenem, imádok itt élni. 


2. Mit szeret önmagában? 
– Azt, hogy természetes, közvetlen és korrekt vagyok. 


3. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra? 
– Mondjuk, III. Károly királlyal, hogy be­te­kintést nyerjek, hogyan zajlik az élete egy csúcsarisztokratának. De természetesen kíváncsi lennék egy hollywoodi színész életére is, mondjuk, legyen Tom Hanks. 


4. Mivel lehet kikergetni a világból? 
– Nem nagyon tudom elviselni a kivagyiságot és a nagyképűséget, de nagyon irritáló számomra a tehetségtelenség és az ostobaság is. 


5. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében? 
– A színész élete kiszolgáltatott, ott nincs ráhatásom a dolgokra. Csak azt bánhatom, amit én irányítok, úgyhogy inkább a magánéletemben voltak olyan dolgok, amiket elszalasztottam. 


6. Mit szeret az ellenkező nemben? 
– Nem lehet a nőkről általánosságban beszélni, hiszen mindenki más egyéniség. A hozzám közel álló konkrét személyekben nagyra értékelem a nyitottságot és az érzékenységet. 


7. Melyik korban, történelmi korszakban élne szívesen? 
– A '60-as, '70-es években, amikor nagy élet volt Budapesten. Kinyílt a zenei paletta, rengeteg szórakozóhely volt, és az emberek el is jártak kikapcsolódni. 


8. Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon? 
– Joseph Heller kiválóan fogalmazta meg a vágyamat: „Ha nagy leszek, akkor kisfiú akarok lenni.” Hiszen már Heltai Jenő is azt írta: „Akit az Istenek szeretnek / Örökre meghagyják gyereknek.” 


9. Van-e olyan értékes vagy értéktelen tárgy, ami különösen fontos az ön számára? 
– Megőriztem egy-két szívemnek kedves dolgot. Gyerekkorom kedvenc lendkerekes autóját, édesanyám retiküljét, de őr­­zöm a Hotel Menthol első előadásakor viselt napszemüveget is. 


10. Van-e kedvenc könyve? 
– Janikovszky Éva örök és megunhatatlan. Most éppen színházi változatban is láthatják a nézők a finom humorral megírt, hétköznapjaink színét és fonákját bemutató könyvéből készült előadást, A lemez két oldalát. 


11. Milyen jó tanácsot, tanulságot osztana meg velünk, amit a saját kárán, saját tapasztalatai alapján tanult meg? 
– Talán azt, hogy csak annak adj kölcsön, akiben száz százalékig megbízol, hogy vissza is adja. 


12. Van-e kedvenc érdeklődési területe? 
– Az utazás, abból sohasem elég. Mindennél jobban szeretek világot látni. 


13. Milyen zenét szeret? 
– Nem véletlenül énekelem a '60-as, '70-es, '80-as évek slágereit, tényleg közel áll hozzám a korszak popzenéje. De nagyon szeretem a musicaleket is, hatalmas lemezgyűjteményem van. Szívesen hallgatok komolyzenét is. 


+1. Milyen képességet választana, ha egy szuperhős bőrébe bújhatna? 
– A repülést, amely korlátlan szabadságérzetet adhat, és felülemelkedhet az ember a hétköznapi dolgokon.