Évfordulók

Lőcséről indult és Olaszországban ért be a 215 esztendeje született id. Markó Károly (1791-1860) festői pályafutása. Művészként még nem találhatott itthon biztos megélhetést, ezért élete nagy részét külföldön töltötte. Mérnök végzettséggel szívesen rajzolt és festett. Huszonhét évesen felhagyott biztos polgári foglalkozásával, és tehetős műpártolók segítségével a bécsi akadémián tanult, majd önállóan képezte magát. A kor legnagyobb művészeti áramlata, a klasszicizmus törekvéseivel összhangban az eszményi világ ábrázolása érdekelte. Klasszikus képzése tökéletes volt, mitológiai és vallási témákat is megjelenítő, regényes tájképeinek előadásmódja a művészeti akadémiák hagyományaihoz igazodott. Műveire a finom, biztos rajz, a kiegyensúlyozott, harmonikus elrendezés, a színek összhangja jellemző. 1832-ben teljesült régi vágya: kijutott Itáliába, és élete végéig ott is maradt. Ragyogó technikai felkészültségre tett szert, erőssége az idilli világ tökéletes ábrázolása. Érett korszakát kiérlelt stílus, gazdag tájképi környezet, eszményi szépségű táj, választékos festésmód teszi jellegzetessé. Minden apró részletében gondosan kidolgozott, finom hatású képei saját korában híres mesterré tették. Hazájával sohasem szűntek meg a kapcsolatai. A nemzeti művészet kialakulását figyelemmel kísérte, a szaporodó pesti kiállításokra rendszeresen küldött festményeket. A magyar tájképfestészet első nagy hatású, iskolateremtő mestere mindig készült a hazatelepedésre, ám halála után csak festő fiai költöztek Magyarországra.