Bűnről bűnre

ABCPalágyi Béla2007. 04. 06. péntek2007. 04. 06.
Bűnről bűnre

Van olyan bűncselekmény, melyre a mindennapi borzalmakon edződött ember gyomra is összerándul. Ilyen az, amikor az elkövetőknek bármi közük van az egyenruhához, mert ekkor a felkeltett borzalmon túl a közbizalom bástyáján is támad egy jókora repedés. Tokaj határában nemrégiben kiraboltak egy pénzszállító autót, a zsákmány húszmillió forint körül lehetett. A bűncselekményhez az egyik biztonsági őr árulása és egy volt rendőr, Hajdú Roland brutalitása kellett. Hajdú vette rá a biztonsági embert, hogy rabolják ki a pénzszállítót. Részletes forgatókönyvet készítettek. János, a "beépített" őr társával, a 21 éves Gazdig Lászlóval autózott Nyíregyháza felé. Ott már várta őket a Hajdú Roland, Somogyi Krisztián páros. Egy bozótos területen azzal álltak meg, hogy János a szükségét végzi, és ekkor Hajdúék akcióba léptek. Bűntársukat színlelt kegyetlenséggel leütötték, száját beragasztották és a kocsijuk csomagtartójába rakták.
László, a becsületes társ kollégája segítségére sietett - és ez lett a veszte! A rablók zsineggel fojtogatták, kegyetlenül összeverték, végül elvágták a torkát. Jánost kirakták egy körforgalomban a 37-es úton, ő ettől kezdve mint áldozat kérte az autósok segítségét. (Hajdúék egy harmadik "bedolgozót" is foglalkoztattak, ő figyelt és a nyomokat tüntette el.) A színjáték nem sikerült valami fényesen, János hamarosan "képbe került" a nyomozás közben, és megeredt a nyelve. Azt állítja, nem gondolta, hogy így elfajulnak a dolgok, a gyilkosság az általa ismert forgatókönyvben nem szerepelt.
Hát hogy is állunk azzal a közbizalommal? A testőrszövetség egyik bennfentese elmondta, hogy Magyarországon mintegy százezren vannak, akik vagyonvédelemmel és személyi biztonsággal foglakoznak. Ebben benne vannak a nyugdíjas éjjeliőrök és a legválogatottabb testőrök is. A fizetés a szakmában minimálbér körüli, ennek ellenére a többséget a hivatástudat tartja a pályán. A rendőrök szerint valójában csak látszatra sok a megtévedt szakmabeliek száma, a média ezt "felfújja". Mit mondjunk? Szemünkben, az esendő polgárok szemében az egyenruha a biztonságunk záloga, így mundérban elkövetett egyetlen bűncselekmény is sok. A média pedig csak fújja, fújja - mert az a dolga!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek