Róluk szól a hír

ABC2007. 04. 27. péntek2007. 04. 27.
Róluk szól a hír

Fidel Castro
A kubai elnök tavaly július óta betegeskedik. Ám úgy látszik, korai volt még leírni az agg diktátort, mostanában újra dolgozgat. Legutóbb egy órán át tárgyalt egy kínai delegációval, amelynek tagjai Hu Csin-tao államelnök levelét hozták. A levél a két ország közti tökéletes kapcsolatot éltette. Cserébe Fidel egy vörös dossziéban összegyűjtött írásaiból olvasott fel hosszasan a kínaiaknak.

Bhumibol Aduljadezsb
A thai király megbocsátott a képmását festékszóróval átfestő svájci turistának. Oliver Jufert hullarészeg állapotban Csiangmai városában lefújta az éppen 79. születésnapját ünneplő uralkodót ábrázoló festményt. A thai törvények szerint akár 75 évre is elítélhették volna felségsértés miatt. De eszerint beérték négy hónappal is - thai börtönben letölteni ezt nem csekélység. A kegyelem után a svájcit kiengedték, és örökre kiutasították az országból.

Katie Holmes
A színésznő már nem sokáig bírja férje vaskalaposságát, a hírek szerint az idegösszeomlás szélén áll. Tom Cruise betegesen féltékeny, mindenbe beleszól, előírja, hogy a csinos feleség mit vegyen fel, kivel beszélhet telefonon. Katie-nek elege van a szcientológiai egyház lelki terrorjából is. El is határozta, hogy kislányukat, férje tiltakozása ellenére, katolikus templomban keresztelteti meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek