Van egy történetünk

Újraindult a tanítás a héten a Virginia Egyetemen, ahol a múlt héten egy megtébolyodott diák 32 diákot és tanárt lőtt agyon, majd önmagával is végzett. A világsajtó még most is mindennap foglalkozik a megdöbbentő tragédiával. A fiatal életek elvesztésén érzett bánatot és elkeseredést fokozza, hogy valószínűleg meg lehetett volna előzni a történteket. Sorra derülnek ki az erre utaló mozzanatok.
Időzített bombaként ketyegett a 23 éves Cso Szjung Huj elméje már legalább egy éve, s ennek látható jelei is voltak. A fiú gyerekkorában beszédzavarral küszködött, szüleivel igen rossz és hideg viszonyban volt. Az egyetemen már tavaly feltűnt rendellenes magatartásával: lányokat követett, az órákon a pad alól fényképezte őket. Kettőt telefonhívásokkal és elektronikus levelekkel addig zaklatott, amíg egyikük a rendőrség segítségét kérte. De mivel végül nem akart vádat emeltetni diáktársa ellen, csak fegyelmi ügy lett a zaklatásból. Egy másik esetben Cso egyik társa jelezte az egyetemi vezetőségnek, hogy attól tart, a dél-koreai öngyilkosságot követ el. Ekkor megfigyelésre pszichiáterhez irányították.
Már másfél éve annak is, hogy a fiú egyik tanára felfigyelt a diák különös, dühödt viselkedésére. Azt is furcsállotta, hogy a fiú dolgozatai, színdarabjai tele voltak véres jelenetekkel, erőszakkal, perverzitással, halállal. Egyik irománya végén például a főhős megöli tizenhárom éves fiát. Az irodalmat tanító professzornő kivette a tanulócsoportból, magántanárhoz adta, és többször is felhívta rá a biztonsági szolgálat figyelmét. Ám ott úgy ítélték meg, Cso nem veszélyes a közösségre. A nyomozók most ezeket az írásokat olvassák, keresik az előzményeket. Végigjárják a felvetődő kérdéseket. A közvélemény ugyancsak kérdez: hány iskolai tragédiának kell még megtörténnie ahhoz, hogy ne csak a bűnözők meg a betegek személyiségi jogaira figyeljenek, hanem a közösségnek a védelemhez való jogára is?
És újra ott vagyunk az örök kérdésnél, a szabad fegyvervásárlás jogánál...