Évfordulók

Életmódja, szerteágazó érdeklődése és tudományos pályafutása egyaránt legendaszámba ment a 210 esztendeje született Brassai Sámuelnek (1797-1897). Ezért is ragasztották a matuzsálemi kort megélt tanárra a mindentudó, az utolsó erdélyi polihisztor címet. Széles körű műveltségét és tudásszomját unitárius lelkész édesapja alapozta meg. Ifjúkorában nehéz körülmények között élt, volt nevelő főúri családoknál, könyvtáros, zenetanár, nyelvmester, ám közben folyton tanult. Később tanár lett a kolozsvári unitárius kollégiumban, majd az egyetemen matematikát, nyelvtudományt és szanszkrit nyelvet tanított. Pályája kezdetén főként természettudományokkal, matematikával, biológiával és földrajzzal foglalkozott. Később elmélyült a történelemben, közgazdaságtanban, statisztikában, nyelvészetben. De szinte minden érdekelte: a zeneelmélet, az esztétika, a teológia, a filozófia, az irodalomtörténet, a műkritika mellett az iskolareform éppúgy, mint a tudományos ismeretterjesztés. Az évtizedeken keresztül hosszú, dús szakállat viselő tudós nem élt elefántcsonttoronyban: meggyőződéses agglegényként világéletében társasági központnak számított. Ötvenévesen a szabadságharcban, Bem seregében tisztként szolgált. Sokáig szerkesztette az első hazai néplapot, a kolozsvári Vasárnapi Újságot. Az Erdélyi Muzeum-Egylet a természetrajzi tár őrévé, majd igazgatójává választotta. A pedagógusnak is kiváló polihisztor vallotta, hogy az enciklopédikus tudásnál fontosabb az alaposság, a tanítás végső célja művelt elmék formálása.