Évfordulók

Gyógyítás helyett az írást választotta a 105 éve született Illés Endre (1902-1986), a XX. századi magyar próza- és drámairodalom egyik mestere. "Orvos akartam lenni, hogy író lehessek. Hogy megismerjem az anyagot, amit le akarok írni. Az emberi test szép pillanatait és a romló emberi testet. Hogy egészen közelről lássam, mitől boldog és mitől boldogtalan egy-egy ember, több ember, az emberek nagyobb társulása." Vallotta, hogy "a szép felhámnál többet: a kegyetlenül szép igazat" kell írni. Így születtek meg kisregényei a féltékeny szerelemről, a besározódó összetartozásról és a halállal is megküzdő hűségről. A párját a holtából visszaperlő Szávitri története összecseng egyik legköltőibb színműve, az Egyszárnyú madarak mondandójával: "...akik élünk, hálókba bonyolódunk. Aki hálóba bonyolódott, le akarja szaggatni magáról, ami megkötözte." Tragikus és ironikus szálakból szövődő sorsok éles metszete rajzolódik ki novelláiban, amelyeket a tökéletesen kihegyezett csattanók, váratlan fordulatok mestereként komponált. Élmény és emlék melege fűti át példaképeiről, barátairól, szerelmeiről írt krétarajzait. Szenvedélyes tárgyilagossággal, eleven művészi erővel szólt érzésről, hazugságról, hatalomról, rendetlen bűnbánatról, festett egekről, Gellért-hegyi álmokról. Írótársai útját évtizedekig kiadói igazgatóként egyengette. Karinthy Márton nemrég egy újságcikkben emlegette azt a legendás korszakot, amikor "a polgári irodalomból itt ragadt, kifinomult ízlésű Illés Endre, a híres "ezüstróka" vezette a Szépirodalmit".