Az én képernyőm

Mióta értelmes ember él a Földön, azóta töpreng a halálon. Van, akit annyira rémít a gondolat, hogy még csak hallani sem akar róla. Van, aki úgy véli, hogy úgyis csak por és hamu lesz belőle. De legtöbbünknek azért élete során egyszer-egyszer eszébe jut, vajon mi lesz a lelkével? És hová vezet az útja, ha kilép az életéből? Ez az a téma, amiről talán a legtöbbet gondolkodtak tudósok, teológusok, művészek az évezredek folyamán. Senki nem tud biztosat, minden csak spekuláció, hiszen ez „a nem ismert tartomány, melyből nem tér meg utazó”.
Amire az emberiség mindeddig nem talált választ, az bezzeg Hollywoodnak nem probléma! Amerikai filmekben gyakran nyúlnak túlvilági témákhoz, a forgatókönyvgyárak kisebb és nagyobb mesterei bizonyára úgy gondolják, ha Danténak, Michalengelónak szabad, nekik miért ne? Odáig azonban csak kevesen merészkednek, hogy a Jóistent is megjelenítsék – például egy fekete takarító alakjában. A többség megelégszik az élet és a halál mezsgyéjével, az oda-visszajárkálás fikciójával. Akadtak már e tárgyban nézhető, kellemes, nagyon profi filmek is, mint például a Ha eljön Joe Black vagy a Ghost.
Mostanában még a tévét is elözönlötték a meghalt, de távozni nem tudó emberek szellemei. Körbejár a csatornák közt az a sorozat, amelyben a hullaházban dolgozó fiatal medikát kérik meg a boncasztalon fekvő tetemek, csináljon má’ valamit az érdekükben. Ennek a leányzónak ugyanis van egy olyan képessége, hogy újra tudja indítani a napot, és mivel ismeri gyámoltjai halálának időpontját és helyét, hát csak odaszalad és elrántja őket a busz elől, vagy félreüti a gyilkos pisztolyt. Nem volt rossz sorozat vasárnap délutánonként, s krimielemei miatt még fordulatokban is bővelkedett, de aztán eléggé elfajult, nyüzsgött a médiumok és ellenmédiumok hada.  Meglehet, készül már a folytatás. (Amúgy a boncasztalból kissé sok már. Majd minden csatornán beleznek tetemeket este 9 tájban.) Most ismét egy csinos lány bajlódik az eltávozni nem tudó, bolygó lelkekkel, ezúttal a TV2-n. Melinda küldetése, hogy elvarrja az elvarratlan szálakat, és odaküldje a halottakat, ahová valók: „a fény felé”. Igazán nézhető sorozat annak, aki szereti az ilyesmit, csak ne áradna benne tengernyi könny!
Reméljük, azért a forgatókönyvírók is megtorpannak a mennyország, illetve a pokol kapujánál. És ráhagyják a témát az illetékesekre – úgymint az egyházra és a művészetre.