Az én képernyőm

Nyitott könyv a világ

ABCUjlaki Ágnes2008. 03. 21. péntek2008. 03. 21.
Az én képernyőm

Végre az m1 is rájött, hogy úgy is lehet közszolgálati televíziózást művelni, hogy a néző ne aludjon el. Mostanra már sikerült új arcokat is találni hozzá. Itt van például Lévai Balázs, aki a csatorna egyik legjobb, legtehetségesebb műsorvezetője. Mackós, szemüveges, tanáros figura, a negyvenen még innen, első ránézésre is igazi szakállas bölcsész, amolyan felkészült, művelt, kulturális újságíró. Ismerni véled az ízlését, a kedvenc könyveit és zenéit. De nem! Például ért a popzenéhez, nem nézi le a szórakoztató irodalmat, sőt, értékeli a jót, távol áll tőle mindenfajta sznobizmus, lendületes, fiatalos. Mindezt már a Bestseller című műsorában, s a Nagy Könyvben is bizonyította, a közelmúltban pedig a Dob + basszus élén remekelt. Lévai mostanra az m1 egyik meghatározó személyiségévé vált, megérdemelten.
Új sorozatának a címe Lévai lexikon, amelynek már második adását láthattuk. Távolról sem útifilmek, s Frei Tamás álszenzációira sem hasonlítanak. Leginkább az, amit Lévai meg akar mutatni a világból, amit gondol korunkról, anélkül, hogy saját személyét előtérbe tolná. Valóban láttatni akar. Az első részben a Vajdaságról volt szó, onnan származó neves és sikeres magyarok beszéltek szülőföldjükről, a háború, az elvándorlás keserveiről.
Másodszorra annak járt utána, hogyan válaszol Nagy-Britannia a jelenkor kihívásaira. Ezúttal nem a Tower és az emeletes busz érdekelte, hanem az ország új jelképei, mint például a gigantikus angyalszobor, meg a fantasztikus skót zsiliprendszer, vagy a modern Noé-bárka, az utópisztikus Éden-projekt is, amely az utókornak akarja megmenteni bolygónk növényvilágát. Azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki minderről csak felületesen hallott eddig, úgyhogy igazán érdekes volt. S biztosan sokan nem tudták azt sem, hogy II. Erzsébet királynő ereiben néhány csepp magyar vér is csörgedezik. Attól az adattól meg aztán tényleg leesik az állunk, hogy az újszülöttek között a jelenleg leggyakrabban anyakönyvezett fiúnév a Mohamed. Ez a tény amúgy sokkolta az angolokat is, akik mostanában ocsúdnak arra, hogy 1200 mecset van már az országban és a négymillió bevándorló jelentős része ezekben imádkozik.
A könyvember Lévai Balázs szerint nyitott könyv a világ. A magam részéről kíváncsian forgatom vele a lapokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek