Bűnről bűnre

De nehéz a postástáska

ABCPalágyi Béla2008. 03. 07. péntek2008. 03. 07.
Bűnről bűnre

A bűnügyi krónika fekete lapokra íródik. Ritka, hogy ne vértől tocsogjon, ne gyilkosságról, emberi tragédiákról kelljen beszámolni. Ezért is maradt számomra emlékezetes a mezőtúri postás esete, amely már jó néhány évvel ezelőtt történt. A fiatal kézbesítő reggel a vállára akasztotta a tömött táskáját, kerékpárra pattant, és elindult az irdatlan tanyavilágba a küldeményekkel. Aztán már a délelőtti órákban megtért az üres táskával a kollégái legnagyobb csodálkozására. Dicsérték is a fürge lábú kézbesítőt, mígnem egyre több rokon veszett össze a területén azon, hogy egyikük-másikuk távol maradt lakodalomról, temetésről, keresztelőről. Hiába esküdözött az illető, hogy nem kapott értesítést, nem hittek neki. Aztán egy szép napon kiderült, hogy a postás fiú mitől végzett olyan gyorsan a kihordással. Leült a Berettyó partjára, és a küldeményeket „szeret – nem szeret” alapon, ábrándos tekintettel beletépdeste a folyóba. A történet hallatán többen a hasukat fogták, s azt mondták nagy kacagások közepette: „ilyen nincs…”
Hát van: a debreceni 2-es számú postahivatal 21 esztendős kézbesítője egyszerűen belefulladt a munkába: saját elmondása szerint képtelen volt kikézbesíteni a március 9-i népszavazásra szóló értesítőket. A rendelet értelmében a céduláknak február 22-éig ott kellett volna lapulni minden polgár postaládájában, ám ezzel nem bírt a fiú. Nosza, a postásunk ásót ragadott, és a kertjében elásta a hat utca 762 szavazójának az értesítőjét. A dologra úgy derült fény, hogy néhány izgága ember hiányolni kezdte a meghívót, mondván, a másik utcában lakók már régen megkapták azt. Arról nem szól a fáma, hogy a posta elöljárói kiásták-e a bizonyítékokat, avagy azóta is egy kereszt jelzi, hogy itt nyugszik a szakmai tisztesség...
Lapzártakor érkezett a hír: egy újabb postás rettent meg a kézbesítés fáradalmaitól, ezúttal Kecskeméten. Ő 1400 népszavazási értesítő átvételétől kímélte meg a szavazókat, ennyit égetett el. Most kíváncsian várjuk, akadt-e még további lusta postás, s ha igen, vajon milyen halálnemet talált ki szegény szavazócéduláknak. Netán akasztást, kerékbetörést...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek