Horoszkóp

Március 28-április 3.

ABC2008. 03. 28. péntek2008. 03. 28.
Horoszkóp

A Nyilas Hold péntek reggel feszült kapcsolatban áll a Halakban található bolygókkal, így aligha kezdődik ma felhőtlenül a napunk. Idegesek, feszültek lehetünk, és könnyedén megüthetjük a bokánkat kapkodásunk következtében. Szerencsére délutánra már megkönnyebbülhetünk, és az élet mélyebb kérdéseibe mélyedve a jelenségeken túli értelmeiről is elgondolkodhatunk. Szombat hajnaltól hétfő délig a Hold a Bak jegyében áll; az orvosi asztrológia szerint e jegy uralja a fogakat, a térdet, a csontokat, a bőrt és a körmöket is. Aki szép – és saját – körmöket akar, annak most érdemes egy kis extra pedikűrrel kényeztetnie magát. Kisbabák első körömvágását is jó e napra időzíteni, hogy mindig erős, szép körmük legyen.
A fogorvost ellenben jobb más napokra hagyni. Hippokratész, az ókor legismertebb orvosa a kor hagyományainak megfelelően a csillagok járásával is foglalkozott, és e tudását a gyógyításban is figyelembe vette. Az ő tanítása nyomán ismert, hogy tilos vassal érinteni azt a szervet, melynek jegyén a Hold az adott időpontban áthalad. Ezért e héten semmiképpen ne műttessük az alsó lábszárunkat kedden-szerdán vagy a lábfejünket csütörtökön. Ellenben ez utóbbi napon bármely nyavalyánkra különösen jó hatású lehet egy talpmasszázs!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek