Van egy történetünk

Indiában is megkezdődött a vizsgaidőszak, s ezzel egy időben a fiatalok öngyilkossági időszaka is. Már kormányzati szinten foglalkoznak az egyre súlyosabbá váló problémával. A diákok szenvednek szüleik elvárásai miatt, hiszen a feltörekvő családok legfőbb célja, hogy minél jobb egyetemre jutassák be gyerekeiket, ehhez pedig nekik nagyon sokat kell tanulniuk. A rohamosan fejlődő Indiában ugyanis a jó állásokhoz most már nem csupán a jelentkező iskolai végzettségét nézik, hanem azt is, hogy melyik iskolában szerzett oklevelet, diplomát a munkaerőpiacra kilépő fiatal.

Aki teheti, külföldre küldi tanulni a gyerekét. Aki pedig nem jut be az elitegyetemekre, az különféle másod-harmadrangú magánfőiskolákon szerez diplomát. Ennek nemcsak az a veszélye, hogy a komolyabb cégek nem állnak szóba vele, hanem gyakran az is megesik, hogy az állam egyszerűen nem ismeri el az intézményt. A szülők magántanárokat alkalmaznak, s bármilyen furcsán is hangzik nekünk, szabadságot vesznek ki, hogy elkísérjék akár húszéves gyermeküket a rettegett vizsgára.

Otthon is mindig a teljesítményről folyik a szó, a szülők úgy érzik, hogy a jó osztályzat a gyerek egyetlen lehetősége a sikeres életre. A szegényebb szülők hatalmas áldozatot vállalnak, sokan el is adósodnak, hogy fedezni tudják az oktatás költségeit.

Mindez óriási nyomással nehezedik a fiatalok vállára. Memóriatablettákat, nyugtatókat szednek, nagy keletje van a tanulástechnikai segédkönyveknek, sokan pszichiáterhez járnak. Egy vizsgálat során több száz tinédzsert kikérdezve megállapították, hogy a diákok jobban félnek a vizsgáktól, mint a közlekedési balesetektől, betegségektől, földrengésektől illetve terrortámadásoktól.

S még ha valaki be is kerül álmai iskolájába, a hatalmas tananyag, a szigorú vizsgák és a szülői elvárások miatt gyakran egyre rosszabb idegállapotba kerül. Most azt tervezik, hogy pszichológusokat küldenek az alsóbb iskolákba, akik megpróbálják megértetni a gyerekekkel: az élet értelme nem a jeles osztályzat.