Az én képernyőm

Nézzünk magunkba: ugye mindenki szereti a szép, emberi történeteket? Hát még, ha jól is végződnek. Ilyeneket kapunk néha a TV2 Naplójától. Lassan már ez az egyetlen olyan műsora a csatornának, amelyet nem kap el a nézettség utáni eszeveszett hajsza. És mégis az egyik legnézettebb műsor, ha csak nem éppen ezért...
Vujity Tvrtko ismét nagyot dobott. A Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével, a Külügyminisztérium segítségével kimenekített korunk egyik földi poklából egy félmagyar kislányt. A történet egy kalandvágyó magyar fiú szökésével kezdődött 1956-ban. Németh Lajos egy ideig a francia idegenlégióban szolgált, onnan dezertált, míg végül Szomáliában kötött ki. Itt letelepedett és egy helybéli lánnyal családot alapított, 13 gyereke született. Helyzetük egyre rosszabbá vált, a fehér férfi és a világosbarna bőrű gyerekek állandó fenyegetések célpontjává lettek. 2005-ben az országban a legvadabb polgárháborús állapotok uralkodtak, az apa és három gyereke rablógyilkosság áldozata lett. Az iskolából hazatérő Samira találta meg holttestüket, és szembesült azzal, hogy édesanyja a kisebb testvérekkel elmenekült. A lány egy óriási kenyai menekülttáborba került, évek óta ott élt, abban a hitben, hogy gyakorlatilag mindenkije odaveszett vagy eltűnt. Az ENSZ menekültügyi aktívistái itt találtak rá a magyar nevű, magyar papírokkal rendelkező, s magát magyarnak valló lányra. Példátlan nemzetközi összefogással hazahozták. Az édesapjától hallott adatok, nevek alapján sikerült megtalálni az apa rokonait, akik azonnal kijelentették, hogy örömmel befogadják az afrikai unokahúgot. És végül még egy nagy öröm érte a boldog gyermeket: találkozhatott évek óta halottnak hitt egyik bátyjával is, aki egy magyar menekülttáborból került elő.
A történet igazán mesébe illő, megkönnyeztető. Bámulatra készteti az embert, honnan van ez az erő ebben a törékeny, bájos, nagyon okos kislányban? Hogyan tudta hányatott, szenvedésekkel teli élete során megőrizni a soha nem látott óhaza iránti töretlen bizalmat és vágyódást? Honnan veszi azt a természetes eleganciát és finomságot, ahogyan a számára nagyon idegen helyek, emberek, helyzetek reá zuhogó eseményeit átéli? Aztán azon is eltűnődhet a néző: vajon, ha hírt kapna egy soha nem látott, földönfutó afrikai rokonról, ő is olyan örömmel és magától értetődően befogadná-e, mint ezek az egyszerű baranyai emberek? Bizonyos, keresztényi megfontolások után talán igen, de hogy első szóra, boldogan... Hát igen, volt mit tanulni ebből a történetből, a lebilincselő sztorin túl is. Például azt, hogy mégis van még a világban jóság, bátorság, lelki erő. Talán mégis van még remény.