Az én képernyőm

Ha sikeres volt három Megasztár, már mér’ ne lenne az a negyedik is? Ilyen egyszerűen jár a sróf a TV2 szerkesztőinek fejében, és ki tudja, még igazuk is lehet. Ha van, aki megnézi, hát rajta. Kár lenne előre temetni. Bár én már a harmadikat sem akartam követni, de aztán mégis valahogy azt tettem. És tényleg kár lett volna nem megismerni Rúzsa Magdit, Póka Angélát, Bocskor Bíborkát. Hátha most is feltűnik olyan tehetség, akitől libabőrözünk, könnybe lábad a szemünk, és úgy érezzük, érdemes volt feltalálni a televíziót. Nálam ezt csak az emberi ének tudja elérni. Az a dal, amely a lélek mélyéből szól. Ami a szép hangnál több, azt a többletet hívják úgy, hogy művészet. És innentől kezdve mindegy a műfaj. (Amúgy ezért is megkérdőjelezhető a 12 éves alsó korhatár... Igaz, őket még jól lehet szabni-varrni, alakítani.)
Soha ekkora felhajtást. Hónapok óta járják az országot, toborozzák a jelentkezőket. Állítólag tízezernél is többen érezték úgy, hogy feltétlenül képernyőre valók. Most a válogatásokat látjuk, sokak szerint ezek a legjobb részek. Hát igen, megdöbbentő, hogy sok embernek mennyire nincsen önismerete. Olyan hangokkal mentek a zsűri elé, amivel mások a fürdőszoba magányában sem mernék kinyitni a szájukat. Persze, a legbolondabbak, legrémesebbek, az önmutogató félőrültek, a legbeképzeltebbek bekerültek az „előműsorba”. Aztán az is, ahogy a zsűritől megkapják a magukét. S míg kissé feszengünk, hogy tanúi vagyunk más ember megaláztatásának, közben röhögünk is rajtuk. Azon meg felháborodunk, hogy a zsűri miért röhög?
Látjuk a roma fiatalokat, akik Oláh Ibolya, Gáspár Laci, Caramel karrierje után azt hiszik, elég belépő a cigányságuk. Mondjuk, napjainkban nem is igen van más kitörési lehetőségük, mint a zenélés... És sajnáljuk a sok jó hangú, de teljesen érdektelen kislányt, akiket elfogult anyukájuk felbiztatott, s most törölgetheti a kiontott könynyek árját. A lánykák szemmel láthatóan nem értik és nem tudják megemészteni, hogy 15-16 évesen még nem indulhatnak el a mesés siker útján. Pedig erről álmodoznak: legalább egyszer megjelenni a képernyőn... Ki fogja nekik elmagyarázni, hogy van élet a kereskedelmi televíziózáson kívül is?